Az eddig véltnél sokkal kevesebb palagáz lehet Nagy-Britanniában

Az eddig véltnél sokkal kevesebb, ötven helyett mindössze öt évre elegendő palagáz lehet Nagy-Britanniában szakértők szerint, ami megkérdőjelezheti a hidraulikus repesztés (fracking) alkalmazásának létjogosultságát a szigetországban.

Forrás: MTI2019. 08. 22. 18:33
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Korábbi adatokon alapuló 2013-as kutatások még azt jelezték, hogy az Anglia északi részén lévő Bowland palaformáció az Egyesült Királyság jelenlegi éves gázigényének ötvenszeresét rejti. A Nottinghami Egyetem és a brit földtani intézet (BGS) friss laboratóriumi vizsgálatainak eredményei azonban arra utalnak, hogy ennek mindössze töredéke, ötévi készlet rejlik a kőzetben – ismertette a Nature Communications című tudományos folyóiratban frissen megjelent tanulmányt a The Times. A brit napilap emlékeztetett arra, hogy a palagáz-szektor próbálja elérni a kormánynál, hogy enyhítsen a hidraulikus repesztés által kiváltott enyhe földrengésekre vonatkozó szabályozásán.

A szakértők két helyszínről származó mintákat elemeztek, és arra a következtetésre jutottak, hogy a Bowland palaformáció egészéből legfeljebb 14 ezer milliárd köbméter gáz nyerhető ki. Az Egyesült Királyság éves gázfogyasztása hozzávetőleg 2,8 ezer milliárd köbméter.

Christopher Vane, a BGS szerves geokémiával foglalkozó részlegének vezetője, a tanulmány egyik szerzője szerint eredményeik megváltoztatják a brit palagáz-készletekről szőtt elképzeléseket.

Mike Stephenson, a BGS dekarbonizációért és forrásmenedzsmentért felelős vezetője, aki nem vett részt a kutatásban, ugyanakkor óvatosságra intett amiatt, hogy csak két helyszínről származó, kisszámú kőzetmintát elemeztek.

A hidraulikus repesztéseket végző Cuadrilla cég kifogásolta, hogy a kutatók nem vonták be őket a vizsgálatba, noha állításuk szerint nekik van a legtöbb adatuk a Bowland palaformációról.

Az energetikai cég egyébiránt csütörtökön közölte, hogy előző este fel kellett függesztenie a hidraulikus repesztést a Lancashire megyei Blackpool közelében lévő telepén, miután a munkálatok kisebb – de az eddig mért legerősebb – földmozgáshoz, a Richter-skála szerinti 1,55-ös mikrorengéshez vezettek.

Mindez alig egy héttel azt követően történt, hogy a Cuadrilla új helyszínen kezdte meg a repesztést, miután az első kútját fel kellett adnia a rengések okozta gyakori leállások miatt.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.