Az EU-csúcsról is üzentek Johnsonnak

2019. 12. 13. 13:12
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Brüsszelben tárgyaló állam- és kormányfők zöme valamilyen formában már gratulált Boris Johnson és a brit konzervatívok elsöprő választási győzelméhez. Orbán Viktor miniszterelnök levelet küldött a brit miniszterelnöknek, amelyben azt írja: az eredmény nyilvánvalóvá tette, hogy a demokrácia csak a választók akaratára épülhet.

– Gratulálok Önnek, hogy sikerült érvényesítenie népe akaratát, amely a szuverenitását az Európai Unión kívül kívánja biztosítani – fogalmazott Orbán Viktor.

Charles Michel, az Európai Tanács új elnöke szintén támogatásáról biztosította Johnsont és annak a reményének adott hangot, hogy a londoni parlament mielőbb megszavazza a kilépési megállapodást.

– Mielőbb tisztán kell látnunk a helyzetet – fogalmazott.

Angela Merkel német kancellár a Twitteren keresztül üzent Londonba, és hasonlóan tett Pedro Sanchez spanyol kormányfő is. Sanchez szerint törekedni kell arra, hogy az EU és Nagy-Britannia a brexit után is a lehető legszorosabb kapcsolatot ápolják.

Érthető módon Írország miniszterelnöke, Leo Varadkar volt a legóvatosabb a brit választások kimenetelével kapcsolatban. Mint mondta, örül annak, hogy egyértelmű eredmény született, így a következő lépésként ratifikálni lehet az ír sziget átjárhatóságát biztosító brexitalkut.

– Nagyon fontosnak tartom, hogy Johnson miniszterelnökkel az északír kormány felállításáért dolgozzunk. Ez most szükségszerű lenne – hangoztatta Varadkar.

Az év utolsó EU-csúcsán csak épp a parlamenti választásokkal elfoglalt Boris Johnson nem vett részt.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.