Az iráni külügyminiszter elutasított egy meghívást a Fehér Házba

Mohamed Dzsavád Zaríf iráni külügyminiszter megerősítette hétfőn, hogy visszautasított egy hivatalos meghívást a Fehér Házba, teheráni sajtótájékoztatóján pedig hozzátette azt is, hogy Donald Trump amerikai elnök kormányzata e meghívás elfogadásától tette függővé az ellene hozott szankciók életbe léptetését.

Forrás: MTI2019. 08. 05. 16:09
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„New York-i látogatásom alkalmával közölték velem, hogy ha nem fogadom el a meghívást, két héten belül életbe léptetik az ellenem hozott szankciókat” – mondta a külügyminiszter, az ENSZ-ben tett júliusi látogatására utalva.

Washingtonból egyelőre nem kommentálták az iráni külügyminiszter nyilatkozatát.

A The New Yorker című hetilap a múlt héten számolt be arról, hogy Zarífot meghívták a Fehér Házba, mégpedig Rand Paul republikánus szenátor közvetítésével, aki New Yorkban azt javasolta az iráni miniszternek, hogy személyesen ismertesse Donald Trump pal ötleteit arra vonatkozóan, hogy miként lehetne kilendíteni a holtpontról az iráni-amerikai viszonyt és megnyugtatóan rendezni az iráni nukleáris kérdést.

A lap értesülései szerint Paul július közepén Irán New York-i nagykövetségén találkozott Zaríffal.

Steven Mnuchin amerikai pénzügyminiszter július végén jelentette be a Zaríf elleni szankciókat, amelyekkel szerinte Washington világos üzenetet küld az iráni rezsimnek arról, hogy közelmúltbeli magatartása teljességgel elfogadhatatlan. Az iráni diplomácia vezetője akkor leszögezte: a szankciók nem érintik sem őt, sem a családját, mert nincs vagyona és értékei Irán határain kívül.

Az iráni-amerikai viszony azt követően vált feszültté, hogy az Egyesült Államok tavaly májusban egyoldalúan kilépett a 2015-ben kötött többhatalmi atomalkuból, amelyben Irán nukleáris programjának korlátok közé szorítását ígérte a szankciók feloldásáért cserébe. Washington ezt követően újra életbe léptette a felfüggesztett büntetőintézkedéseket. Az atomalku felmondásának egyéves évfordulóján Haszan Róháni iráni elnök jelezte, hogy az iszlám köztársaság is fokozatosan eláll a szerződésben foglalt kötelezettségei teljesítésétől.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.