Az olasz baloldali pártnak tetszene egy újabb Conte-kormány

Nicola Zingaretti, az olasz balközép Demokrata Párt főtitkára megerősítette, hogy pártja támogatja az Öt Csillag Mozgalom által miniszterelnöknek jelölt Giuseppe Contét.

Forrás: MTI2019. 08. 28. 17:27
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nicola Zingaretti, az olasz balközép Demokrata Párt (PD) főtitkára a Sergio Mattarella államfővel tartott megbeszélése után, szerdán megerősítette, hogy pártja támogatja az Öt Csillag Mozgalom (M5S) által miniszterelnöknek jelölt Giuseppe Contét.

A találkozó után a sajtónak nyilatkozva Nicola Zingaretti hangsúlyozta, hogy szerinte Giuseppe Conte lesz „az egyetlen közös eleme” az eddigi és a most létrehozandó kormánynak, mivel a PD minden másban váltást sürget, egy „teljesen új politikai és társadalmi idény” elindításával Olaszországban.

Az M5S és a PD azt követően kezdett koalíciós tárgyalásokba, hogy felbomlott az M5S és a Matteo Salvini vezette Liga közötti koalíció, és a múlt héten az eddig is miniszterelnök Conte lemondott posztjáról.

„Véget akarunk vetni a gyűlölet, a harag, a félelem időszakának” – fogalmazott a PD-főtitkár az utóbbi egy év kormányzására utalva.

Sergio Mattarella államfő a Hajrá Olaszország, a Liga, majd az Öt Csillag Mozgalom delegációjával zárja a kormányalakítási konzultációkat. Tervek szerint az államfő legkésőbb csütörtökön megbízhatja Giuseppe Contét az M5S-PD kormány megalakításával.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.