Az orosz energetikai miniszter szerint korai az olajpaktum sorsáról beszélni

Korai még arról beszélni, hogy a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének (OPEC) tagállamai és szövetségeseik, élükön Oroszországgal, meghosszabbítják-e az olajkitermelést korlátozó megállapodás hatályát a második fél évre – jelentette ki Alekszandr Novak orosz energetikai miniszter hétfőn.

Forrás: MTI2019. 06. 24. 22:41
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Novak, aki Szentpéterváron egy szakmai konferencián vett részt, újságíróknak kifejtette, hogy a globális keresletet övező bizonytalanságok Oroszország számára megnehezítik a döntést az olajpaktum sorsáról.

Az olajkartellt és az azon kívüli szövetségeseiket tömörítő OPEC+ csoport július 1-jén és 2-án ülésezik Bécsben és dönt arról, hogy fenntartja-e a tavaly decemberben kötött megállapodást, amelynek alapján január 1-jétől együttesen napi 1,2 millió hordóval fogják vissza a kitermelést fél évre az olajpiac stabilitásának és így az árak alátámasztásának érdekében.

„Még várnunk kell, egyebek között a G20-csoport csúcstalálkozójára. Lássuk, milyen kérdések kerülnek napirendre, hogy alakul a gazdasági és a piaci helyzet” – mondta az orosz miniszter, hozzátéve, hogy nehéz előrejelezni az olajfogyasztás harmadik és negyedik negyedévi alakulását, valamint a világgazdaság és a legnagyobb gazdaságok növekedési ütemét. Bizonytalan az is, hogy az Irán és Venezuela olajszektorát sújtó amerikai szankciók milyen hatással járnak.

A világ 19 legnagyobb gazdaságát és az Európai Uniót tömörítő G20-csoport Japánban, Oszaka városban június 28-29-én tartja csúcsértekezletét.

Az orosz energetikai miniszter korábban azt mondta, hogy a kőolaj kitermelését korlátozó megállapodás sikeres példa az olajpiacok stabilizálását célzó nemzetközi együttműködésre, és az együttműködés folytatása fontosabb, mint valaha volt.

Az OPEC és szövetségesei biztosítják a világ kőolajtermelésének nagyjából felét. Először 2016 decemberében állapodtak meg arról, hogy a következő év január 1-jétől együttesen napi 1,8 millió hordóval fogják vissza a kitermelést fél éven keresztül a piaci egyensúly megteremtésének és ezáltal a világpiaci árak alátámasztásának érdekében. Ez, a többször meghosszabbított egyezség tavaly júliusig volt érvényben.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.