Az RMDSZ nem tárgyal a román szociáldemokratákkal a Dancila-kormány támogatásáról

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) nem tárgyal a Szociáldemokrata Párttal (PSD) a Viorica Dancila vezette kormány támogatásáról – szögezte le a francia közszolgálati rádió (RFI) román adásában hétfőn Korodi Attila, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője.

Forrás: MTI2019. 08. 19. 14:48
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A magyar érdekképviselet politikusa szerint „ez fel sem merül”, hiszen a PSD-ALDE koalíció nem esett szét. Hozzátette: személyes álláspontja szerint az RMDSZ-nek akkor sem kellene egy kisebbségi PSD-kormányt támogatnia, ha felbomlana a koalíció.

A frakcióvezető Dancila pénteki kijelentésére reagált, aki egy jászvásári (Iasi) rendezvényen a kormány parlamenti támogatását firtató újságírói kérdésre válaszolva azt mondta: „természetesen” tárgyalni fog Kelemenen Hunor RMDSZ-elnökkel, és mindenkivel, aki hajlandó párbeszédet folytatni.

„Nem értjük a kormányfő nyilatkozatát: ez legfeljebb a koalíció belső konfliktusaival magyarázható. Fel sem merül, hogy az RMDSZ politikai tárgyalásokat folytasson a kormány támogatásáról. Nem teszünk ilyen lépést, a döntésünk határozott volt. Ebben a pillanatban a kormánykoalíció létezik, még ha vannak is belső vitáik, a mi olvasatunkban nem tevődik fel a koalíció felbomlása” – mondta Korodi Attila az RFI-ben.

Arra a kérdésre, hogy megmarad-e ezen az állásponton az RMDSZ, ha a kisebbik kormánypárt, a liberális ALDE kilép a kormányból, a frakcióvezető azt mondta: az a kérdés, hogy egy ilyen helyzetben sikerül-e valakit a PSD-nek bevonnia a kormányzásba. Korodi szerint esetleg a – PSD-ből két éve kizárt – Victor Ponta vezette Pro Romania párt jöhet szóba, de ha ez nem sikerül, akkor „radikálisan megváltozik a helyzet”, hiszen ez azt jelenti, hogy a PSD elveszti a parlamenti többséget, és a többi pártnak egy PSD nélküli többség felvázolásának lehetőségét kell elemeznie.

Arra a felvetésre, hogy milyen feltételekkel támogatna az RMDSZ egy kisebbségi PSD-kormányt, Korodi Attila azt mondta:erről nem egyeztettek az RMDSZ-ben, de személyes álláspontja az, hogy a magyar érdekképviseletnek semmilyen körülmények között nem kellene ilyesmibe belemennie.

Felidézte: az RMDSZ azt követően hozott határozott döntést a PSD-ALDE kormány parlamenti támogatásának beszüntetéséről, hogy a koalíció több olyan lépést tett, amellyel „lebontotta a belé vetett bizalom maradékát is” több fontos témában, amelyek közül a frakcióvezető az úzvölgyi hősi temető ügyét emelte ki.

Múlt hétfőn a bukaresti kormány összetételének és programjának megújítására szólította fel Viorica Dancila miniszterelnököt koalíciós partnere, a liberális ALDE-t vezető Calin Popescu Tariceanu szenátusi házelnök. A bukaresti kormánykoalícióban azt követően keletkezett feszültség, hogy a PSD nem volt hajlandó elfogadni Tariceanut a koalíció közös államfőjelöltjeként, és saját elnökjelöltet akar indítani Dancila személyében.

Bár az európai parlamenti választáson Romániában előretörtek a jobbközép pártok, a PSD nem riad vissza a kisebbségi kormányzás lehetőségétől. A romániai parlamenti választásokig még több mint egy év van hátra, a törvényhozás jelenlegi összetételében pedig szinte lehetetlen a mandátumok 45 százalékával rendelkező PSD nélkül alakítani kormánytöbbséget.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.