Az üzbég nyelv győzött az orosz ellen az államigazgatásban

Taskent nemzeti nyelvét helyezné előtérbe az orosz helyett, Moszkva egyértelmű bánatára.

2020. 05. 19. 10:29
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Visszautasította Üzbegisztán Moszkva rosszallását azzal kapcsolatban, hogy Taskent irányelvként meghatározta, a jövőben az üzbég nyelvet kell használni az orosz helyett az államigazgatásban. Oroszország szerint a lépés támogatói egyértelműen kisebbségben vannak, és arra szólította fel a közép-ázsiai országot, hogy továbbra is használja az orosz nyelvet, így tartva meg a történelmi hagyományokat, és elősegítve a kétoldalú kapcsolatok gyümölcsöző alakulását. Az üzbég válasz az volt, hogy ez kizárólag Üzbegisztán belügye, amelyekbe való beavatkozás teljes mértékben elfogadhatatlan.

Oroszország és Üzbegisztán között nagyon szoros a kapcsolat, főleg amióta Savkat Mirzijojev vette át az elnöki posztot Iszlam Karimov halálát követően. A nagyhatású korábbi államfő igyekezett minél nagyobb távolságot tartani Oroszországtól, idén viszont Taskent megfigyelőként részt vesz az Eurázsiai Gazdasági Unió (EAEU) munkájában, azt követően, hogy megállapodott az orosz állami Roszatom nevű vállalattal egy atomerőmű felépítéséről. Elemzők szerint ez a lépés Karimov idejében elképzelhetetlen lett volna, ezért is meglepő az orosz nyelv használatának visszaszorítására tett próbálkozás.

Az oroszt a térségben általánosan közös nyelvként használják, sok fiatal anyanyelveként beszéli, s a független közép-ázsiai országok azon dolgoznak, hogy egykor elnyomott nemzeti nyelvüket újra visszahozzák az államigazgatásba munkanyelvként. Kazahsztán is így járt el, évek óta dolgozik az új ábécé kidolgozásán, amely már latin betűkkel írná a jelenleg cirill betűs kazah nyelvet. A változás ugyancsak nemtetszésre talált Moszkvánál, de a kétoldalú kapcsolatok érdekében nem bírálták Oroszországból a kazah reformot.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.