Balog Zoltán: Új fejezet kezdődhet a magyar-német kapcsolatokban

Új fejezet kezdődhet a magyar-német kapcsolatokban; Németország a visegrádi négyek országcsoporttal együtt képviselheti azt az Európának stabilitást biztosító megközelítést, amely egyértelmű igent mond a külső határok védelmére, és alapvetően nemet mond a migrációra – hangsúlyozta Balog Zoltán miniszterelnöki biztos, a Polgári Magyarországért Alapítvány kuratóriumának elnöke a németországi Stuttgartban.

Forrás: MTI2019. 07. 26. 7:58
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Balog Zoltán az MTI-nek telefonon nyilatkozva közölte, hogy a határnyitás közelgő 30. évfordulója alkalmából a Kereszténydemokrata Unióhoz (CDU) közel álló Konrad Adenauer Alapítvány közreműködésével Szakítás helyett találkozás – Páneurópai piknik 3.0 címmel csütörtök este rendezett pódiumbeszélgetésen kiemelte: nem szabad hagyni, hogy tönkretegyék az évezredes magyar-német barátságot, amelyben voltak nehéz időszakok, de sok nagyon jó korszak is helyet kapott.

Hozzátette, hogy a csaknem négyszáz fős hallgatóság előtt tartott beszélgetésen Guido Wolf CDU-s politikus, Baden-Württemberg tartomány igazságügyi és európai ügyekért felelős minisztere köszönetet mondott a határnyitásért és aláhúzta: meg kell tanulni új módon, partnerként beszélni egymással, és sokkal jobban oda kell figyelni az Európai Unióhoz a kommunizmus vége után csatlakozott országokra.

Balog Zoltán azt mondta: Guido Wolf teljes mértékben egyetértett azzal, hogy szakítani kell azon hozzáállással, amely „másodosztályú” és „keleti” európaiként kezeli a kommunista rendszer bukása után csatlakozott közép-európai országokat, véget kell vetni annak, hogy „egyfajta iskolamesterként viselkednek velünk, kioktatnak demokráciából és szabadságból, holott mi sokkal jobban ismerjük a szabadság értékét, hiszen nekünk hiányzott negyven éven keresztül”.

Hangsúlyozta: el kell fogadni, hogy ezek az országok „az Európai Unión belül a saját útjukat akarják járni”, és ugyan „természetesen készek a kompromisszumokra, hajlandóak megegyezni, de elvárják, hogy partnerként kezeljék őket”.

„Bízunk benne, hogy új fejezet kezdődik”, érvényesülhetnek a közép-európai országok értékei és az egymással folytatott párbeszéd kommunikációs kultúrája, és nem a „régi”, távozó Európai Bizottság hozzáállása lesz a jellemző – fejtette ki Balog Zoltán, megjegyezve, hogy a hallgatóság gyakran tapsviharral fogadta kijelentéseit.

A rendezvényen hangsúlyozta, hogy Németország lehet az a „központi szereplő”, amely az egykori NDK révén nemcsak Nyugat-Európát, hanem Közép-Európát is „érti”. Németország így a visegrádi országcsoporttal (Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia) együtt képviselhetné azt az Európának stabilitást nyújtó megközelítést, amely elutasítja a migrációt és azt vallja, hogy meg kell védeni a külső határokat, az illegális bevándorlás révén az Európai Unióba igyekvő emberek számára a hazájukban kell megteremteni az élhető élet feltételeit.

Balog Zoltán elmondta, hogy a beszélgetésen a határnyitással kapcsolatos személyes élményeit is felidézte, hiszen 1989-ben a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa megbízásából az NDK-ból menekültek lelkészeként dolgozott a csillebérci menekülttáborban.

A társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki biztos hozzátette, hogy előző nap, szerdán egy másik vezető CDU-s politikus, Thomas Bareiss szövetségi parlamenti (Bundestag-) képviselő, a szövetségi gazdasági minisztérium parlamenti államtitkára választókörzetében vendégeskedett, és ünnepi szónoka volt egy rendezvénynek, amely az európai kereszténydemokrácia jövőjéről szólt.

Megjegyezte, a meghívás jelzi, hogy Angela Merkel kancellár kormányában vannak, akik úgy látják, „érdemes beszélni a magyarokkal arról, hogy is néz ki a keresztény kultúra védelme és jövője Európában”.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.