Bekérették Iránban a brit nagykövetet az Ománi-öbölbeli incidens miatt

Bekérették az iráni külügyminisztériumba a brit nagykövetet, miután Londonban azt közölték, hogy vizsgálataik szerint szinte biztosra vehetően az iráni fegyveres erők egyik alakulata, az Iszlám Forradalmi Gárda hajtott végre támadást két olajszállító tartályhajó ellen az Ománi-öbölben csütörtökön.

Forrás: MTI2019. 06. 15. 23:25
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az IRNA iráni hírügynökség szombati jelentése szerint a brit nagykövettel folytatott megbeszélésen Teherán élesen tiltakozott az ellen, hogy Nagy-Britannia „vakon és sietve követi” az Egyesült Államokat az Irán elleni vádaskodásban. A perzsa állam egyúttal követelte, hogy London „korrigálja” álláspontját.

A londoni külügyi közlemény szerint nem hihető, hogy az Ománi-öbölben történt csütörtöki incidensért nem Irán, hanem más állami vagy nem állami hátterű elkövető lehetne felelős.

Néhány órával korábban Mike Pompeo amerikai külügyminiszter Iránt tette felelőssé a tartályhajókat ért incidensért, majd Donald Trump amerikai elnök a Fox televíziónak adott telefoninterjújában is Iránt okolta. „Irán tette ezt, ez látszik abból is, hogy ott a hajójuk” – hangoztatta Trump.

A két tartályhajó nem messze az iráni partoktól sérült meg az Ománi-öbölben. Beszámolók szerint több robbanás történt a fedélzeten, és mindkét hajón tűz ütött ki.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.