Békés megoldást sürget Bukarest és Budapest

Magyar Nemzet
2019. 06. 11. 11:12
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szijjártó Péter külgazdasági es külügyminiszter tegnap telefonon egyeztetett Teodor Melescanu román külügyminiszterrel az úzvölgyi helyzetről – közölte a minisztérium az MTI-vel.

Teodor Melescanu arról tájékoztatta Szijjártó Pétert, hogy a román miniszterelnök utasítására a román védelmi minisztérium felügyelete alá kerül az úzvölgyi temető, a magyar miniszter ezt tudomásul vette. A két miniszter megerősítette a békés megoldás szükségességét.

Az erdélyi magyarság április végén szembesült azzal, hogy a közeli Dormánfalva önkormányzata önkényesen román parcellát alakított ki és emlékművet állított az úzvölgyi első világháborús magyar sírkertben.

Csütörtökön több ezer román érkezett a temetőhöz, hogy részt vegyen az emlékmű felszentelésén. Székelyek élőlánccal próbálták megakadályozni ezt, de a románok erőszakkal benyomultak a sírkertbe.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) ellenzi az úzvölgyi katonatemető államosítását – mondta Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, akivel a Mediafax hírügynökség közölt tegnap interjút.

A politikus arra reagált, hogy a védelmi minisztérium megkezdte az előkészületeket a sírkert átvételére. Az RMDSZ továbbra is valós párbeszédet akar, valamint a sírkert eredeti állapotának helyreállítását szorgalmazza, és a magyar katonatemető melletti vagy azzal szemben lévő üres térségben javasol új helyszínt a román hősök emlékművének.

– Van ott hely, ha valaki a román hősöknek akar parcellát nyitni. Van elég hely egymás mellett, nem pedig egymáson – mutatott rá Kelemen Hunor, arra utalva, hogy a székelyföldi Csíkszentmárton kezelésében lévő haditemetőt önkényesen átalakító moldvai Dormánfalva önkormányzata a román katonáknak állított betonkeresztek egy részét magyar katonák még meg nem jelölt sírjaira helyezte el.

Szombat este román–magyar szolidaritási menetet szerveztek Kolozsváron. A Mediafax hírügynökség azt közölte, hogy mintegy háromszáz román és magyar nemzetiségű ember gyűlt össze a Mátyás-szoborcsoport előtt. Cornel Vilcu, a megmozdulás kezdeményezője elmondta: azt szerették volna megmutatni, hogy normálisan gondolkozó közösségek is vannak Erdélyben, amelyekben az etnikai besorolások nem működnek.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.