Benkő Tibor: A V4-ek egyre sikeresebb és növekvő láthatósággal bíró regionális szövetség

A visegrádi négyek (V4) egyre sikeresebb és növekvő láthatósággal bíró regionális szövetség – jelentette ki Benkő Tibor honvédelmi miniszter a szlovákiai Pöstyénben tartott hétfői V4-CEDC védelmi miniszteri találkozó sajtótájékoztatóján, amelyről az MTI-t a Honvédelmi Minisztérium tájékoztatta.

Forrás: MTI2019. 06. 10. 21:55
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Benkő Tibor eredményesnek, hasznosnak nevezte a visegrádi országok (Magyarország, Szlovákia, Csehország és Lengyelország), illetve a Közép-Európai Védelmi Együttműködés (CEDC) találkozóján tartott megbeszélést.

A miniszter köszönetet mondott a visegrádi négyek (V4) szlovák elnökségének, személyesen pedig Peter Gajdos védelmi miniszternek az utóbbi egy év aktív és kiváló munkájáért. Mint mondta, ez az utóbbi év bizonyította, hogy a V4 egyre sikeresebb és növekvő láthatósággal bíró regionális szövetség.

Kijelentette, hogy Magyarország számára a visegrádi csoport keretében megvalósuló regionális együttműködés kiemelt jelentőséggel bír, s emellett ugyancsak fontos regionális együttműködési platformnak nevezte a közép-európai védelmi együttműködést.

Benkő Tibor szerint a megbeszéléseken a felek egyetértettek, hogy az Európai Unió csak akkor tud erős lenni, ha erős tagállamok alkotják.

Felhívta a figyelmet: egyetértés volt abban is, hogy a NATO-nak nemcsak a keleti, de a déli irányból érkező kihívásokra is megfelelő figyelmet kell fordítania.

A tárcavezető beszélt a V4-ek műveleti együttműködése terén elért sikerekről is. Ennek kapcsán említette, hogy az idén július 1-jétől újabb féléves készenléti szolgálatot lát el a visegrádi négyek harccsoportja.

A közép-európai védelmi együttműködésről szólva pedig hangsúlyozta, Magyarország meghatározó partner kíván lenni. Mint mondta, ennek kézzelfogható bizonyítéka a Magyarország által idén októberben megrendezendő COOPSEC19 (Cooperative Security 19) migrációs válságkezelési gyakorlat, amelyen 15 ország lesz jelen megfigyelőkkel, illetve résztvevőkkel.

A közép-európai védelmi együttműködés terén tett kezdeményezések között központi helyen említette az állandó strukturált együttműködést, az úgynevezett PESCO-t, amelynek sikeres végrehajtása mellett Magyarország teljes mértékben elkötelezett. Rámutatott, hogy a PESCO keretében vállalt kötelezettségek végrehajtásával a tagállamok elmélyítik együttműködésüket a védelmi képességek fejlesztése terén.

Benkő Tibor fontosnak tartotta kiemelni: Magyarország hosszú távú képességfelajánlása a közép-európai többnemzeti hadosztály parancsnokság felállítása. Ez – mint mondta – amellett, hogy a NATO katonai vezetési rendszerében egy, a régióban meglévő űrt fog betölteni, a regionális képességfejlesztés, illetve együttműködés platformja lesz.

A honvédelmi tárcavezető szólt arról is, hogy a megbeszélésen fontos kérdésként merült fel a Nyugat-Balkán stabilitása és biztonsága, ami stratégiai jelentőségű mind Magyarország, mind Közép-Európa számára, s ezért kiemelt feladatként lesz kezelve a jövőben.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.