Berlini tüntetésen vett részt Greta Thunberg környezetvédő aktivista

Forrás: MTI2019. 07. 19. 17:18
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Greta Thunberg svéd környezetvédő aktivista is csatlakozott pénteken a klímaváltozás elleni cselekvés fokozásáért tüntető tömeghez Berlinben.

Thunberg második alkalommal vett részt klímatüntetésen a német fővárosban A 16 éves lány egy rövid beszédet is mondott, melyben hangsúlyozta: „sosem fogjuk abbahagyni”, utalva ezzel a hónapok óta tartó – időközben globálissá vált – tüntetéssorozatra.

Greta Thunberg alapította a Fridays for Future (Péntekenként a jövőért) elnevezésű nemzetközi mozgalmat, amelynek célja, hogy felhívja a döntéshozók figyelmét az éghajlatváltozás problémájára. A svéd diáklány 2018. augusztus 20-án kezdte sztrájksorozatát, azon a pénteki napon az iskola helyett a svéd törvényhozás épületéhez ment, hogy tüntessen a klímaváltozás elleni határozottabb fellépésért.

Sztrájksorozata azóta globális tömegmozgalommá szerveződött, az eddigi egyik legnagyobb akciót március 15-én szervezték, amikor 123 országban kétezernél is több helyszínen tartottak tüntetést, összesen több mint 1,9 millió résztvevővel.

Thunberg Berlinben arról beszélt: reményt ad számára, hogy ilyen sok embert vonult ki az utcára tüntetni. Thunberg hangsúlyozta: „sosem fogom feladni”. A demonstráció résztvevőit további tüntetésekre szólította fel az aktivista.

Mindeközben Angela Merkel német kancellár pénteken arról beszélt: Greta Thunberg és a Fridays for Future mozgalom előmozdították a kormányzati döntéshozatalt. A német kancellár elmondta: „arra sarkalltak bennünket, hogy gyorsabban döntsünk Németország klímavédelmi szakpolitikájáról”. Merkel hozzátette: a rendkívüli időjárási körülmények megmutatják, milyen károkat okoz az, ha nem kezelik az éghajlati kérdéseket.

Thunberget tevékenységéért idén Nobel-békedíjra jelölték.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.