Betilthatják a mobiltelefonok nyomkövetését

Az izraeli legfelsőbb bíróság elrendelte, hogy az ország belbiztonsági szolgálata (Sin Bét) hagyjon fel az új típusú koronavírus elleni küzdelem részeként a mobiltelefonok nyomkövetését lehetővé tevő technológiák alkalmazásával, amennyiben a parlament nem fogad el irányelveket ezen vitatott gyakorlat szabályozására.

Forrás: MTI2020. 04. 27. 11:06
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A döntés értelmében a törvényhozásnak legkésőbb csütörtökig meg kell kezdenie a jogalkotási folyamatot.

Az izraeli kormány még múlt hónapban közölte, hogy a Sin Bét fejlett technológiáit használják azon embereknek az azonosítására, akik kapcsolatba kerültek igazolt koronavírus-fertőzöttekkel, és házi karanténra kötelezik őket.

A hatóságok a gyakorlatot hatékonynak és életmentőnek tartják, a bírósági eljárást kezdeményező civil szervezetek szerint viszont ez elfogadhatatlan jogsértésnek számít.

Az arab kisebbségi jogokért küzdő, Adalah nevű NGO üdvözölte a döntést, ugyanakkor súlyos aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy az ítéletben ilyen hosszú időt adtak a kormánynak a gyakorlat törvényesítésére.

„Súlyosan sérti minden állampolgár jogait az olyan legfelsőbb bírósági döntés, amely, bár elismeri a gyakorlat törvénytelenségét, hagyja azt tovább folytatódni” – hangsúlyozták.

Juvál Steinic, a kormány egyik tagja ezzel szemben aggasztónak nevezte a lépést, és „túlzott, szükségtelen beavatkozással” vádolta meg a bíróságot.

A határozatot röviddel azután hirdették ki, hogy a sokat bírált Jákov Licman ultraortodox egészségügyi miniszter bejelentette lemondását, mivel egyre hangosabban követelték eltávolítását a kormányból a járvány nem megfelelő kezelése miatt.

Vasárnap a Gázai-övezetet irányító Hamász palesztin szélsőséges szervezet bejelentette, hogy hamarosan újra megnyílhatnak az éttermek és a kávézók a területen.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.