Bezárják a brit vendéglátóhelyeket

A brit kormány elrendelte a vendéglátóhelyek bezárását az új koronavírus okozta járvány megfékezése érdekében – közölte pénteki sajtótájékoztatóján Boris Johnson miniszterelnök.

Forrás: MTI2020. 03. 20. 22:54
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Downing Streeten tartott sajtóértekezleten részt vett Rishi Sunak pénzügyminiszter is, aki bejelentette: a kormány megtéríti a munkáltatóknak a járvány gazdasági hatásai miatt munka nélkül maradt alkalmazottaik bérének 80 százalékát, ha a cégek nem bocsátják el őket.

A kötelezettségvállalás – amely nem csak a vendéglátóhelyekre vonatkozik – havi 2500 font (960 ezer forint) munkabérig terjed; ez valamivel több a brit alkalmazotti mediánbérnél.

Johnson a sajtóértekezleten közölte: a kávézók, a pubok, a bárok és az éttermek „ésszerű időn belül”, de legkésőbb már péntek éjjel bezárnak, és ugyanez érvényes a mozikra, a színházakra és a szabadidőközpontokra.

Az éttermekben elvitelre továbbra is lehet ételt rendelni.

A brit kormányfő azt kérte, hogy a lakosság már péntek este se látogassa a vendéglátóhelyeket, „bármekkora is a kísértés”, mivel ha megfertőződnek a koronavírussal, nem garantálható, hogy enyhe tünetekkel megússzák, és maguk is a fertőzés terjesztőivé válnak.

Hozzátette: ez az intézkedés is szükséges ahhoz, hogy az embereket fizikailag távol tartsák egymástól.

Johnson tájékoztatása szerint a rendeletet havonta felülvizsgálják, annak megállapítására, hogy mikortól lehet enyhíteni a zárlat szigorán.

A miniszterelnök közölte: tudja, hogy mindez komoly áldozatvállalással jár, de emberéletek ezreit lehet megmenteni, ha ezeket az intézkedéseket mindenki betartja.

A brit kormány ajánlásai között eddig is szerepelt, hogy azok is, akik tünetmentesek, szüntessék be a nem feltétlenül szükséges kapcsolattartást másokkal, például úgy, hogy nem keresik fel a pubokat, a klubokat vagy a színházakat. Ez az ajánlás szigorodott tovább a vendéglátóhelyek bezárásáról hozott pénteki döntéssel.

Rishi Sunak pénzügyminiszter a Johnsonnal közösen tartott péntek esti sajtótájékoztatón elmondta: a kormány által átvállalt bérfolyósítás nem csak a vendéglátóhelyekre, hanem minden kis- és nagyvállalatra, köztük a nem profitorientált szervezetekre is vonatkozik.

A munkahelymegőrzési csomagterv keretében a vállalatok a brit vám- és adóhivataltól kérhetnek munka nélkül maradt, de el nem bocsátott alkalmazottaik bérének 80 százalékáig terjedő juttatást.

Sunak hangsúlyozta: a munkáltatók saját hatáskörükben kiegészíthetik a bérfizetési juttatást.

A pénzügyminiszter szerint az intézkedés azt jelenti, hogy az alkalmazottak az Egyesült Királyság minden országrészében megtarthatják állásukat, akkor is, ha munkáltatójuk nem tudja folyósítani bérüket.

Rishi Sunak elmondta: a program március 1-éig visszamenőleg hatályos, és időtartama legalább három hónap, de szükség esetén meghosszabbítható.

Hozzátette: a programnak nincs összegszerű felső határa.

Bejelentette azt is, hogy a kormány még kedvezőbbé tette a kis- és középvállalatok likviditási igényeinek fedezésére szolgáló, már a múlt héten ismertetett program kondícióit. Ezek a kisvállalatok 5 millió fontig (1,9 milliárd forintig) terjedő garantált hitelhez juthatnak egy-egy alkalommal, és az eredeti feltételek alapján a futamidő első hat hónapjára mentesültek volna a kamatfizetés alól.

Sunak péntek esti sajtóértekezletén közölte, hogy a kamatfizetési moratóriumot a pénzügyminisztérium tizenkét hónapra terjesztette ki.

Mindemellett a kormány június végéig mentesítette az üzleti vállalkozásokat az áfa befizetésének kötelezettsége alól.

A brit kormány és a Bank of England az utóbbi egy hétben összehangolt, hatalmas mértékű költségvetési és monetáris gazdaságélénkítő programba kezdett.

A pénzügyminiszter a hét elején bejelentette, hogy a kormány 330 milliárd font (több mint 126 ezer milliárd forint) értékű pénzügyi segítséget nyújt az új típusú koronavírus okozta járvány miatt bajba került brit üzleti vállalkozásoknak, mindenekelőtt hitelgaranciák formájában.

A kormányzati segélycsomag a brit hazai össztermék (GDP) 15 százalékával egyenlő.

A Bank of England csütörtökön soron kívül történelmi mélypontra, 0,10 százalékpontra csökkentette alapkamatét és 200 milliárd fontos pótlólagos mennyiségi enyhítési programot hirdetett.

A gazdaságnak nyújtott eddigi közvetlen monetáris és költségvetési élénkítési csomag értéke így 530 milliárd font (203 ezer milliárd forint).

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.