Bombafenyegetés miatt 14 bírósági épületet kellett kiüríteni Szentpéterváron

Névtelen bombafenyegetés miatt kedden Szentpétervár városi és 13 kerületi bíróságának épületét kellett kiüríteni a 22-ből – közölte az orosz „északi főváros” törvényszékeinek sajtószolgálata.

Forrás: MTI2019. 04. 16. 18:27
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Március 19-én hasonló okok miatt át kellett vizsgálni a moszkvai metróhálózat több mint 200 megállóját. Egy nappal korábban Moszkvában bombafenyegetés érte az osztankinói tévétornyot és az Összoroszországi Állami Televíziós és Rádiós Műsorszóró Társaság (VGTRK) sabolovkai stúdióját is. Szintén fenyegető üzenet kapott a Rosszija rádió.

Februárban az Interfax szerint a biztonsági szervekhez több mint 800 hamis fenyegetés futott be Moszkvában. Egyedül február 5-én mintegy 700 objektumot kellett átkutatni, ami miatt 165 ezer embert evakuáltak. A TASZSZ azt jelentette, hogy 21-én és 22-én több mint 700 bankfiókban, 20 üzletben és bevásárlóközpontban, valamint 14 iskolában és bevásárlóközpontban helyeztek kilátásba robbantást ismeretlenek. Robbanószerkezetet sehol nem találtak.

Nyikolaj Patrusev, az orosz biztonsági tanács titkára az Izvesztyija című napilapban március 25-én megjelent nyilatkozatában azt mondta, hogy az év eleje óta több mint kétezer, elrejtett robbanószerkezettel kapcsolatos bejelentés futott be az orosz hatóságokhoz, a legtöbb közülük külföldről. Kijelentette, hogy mintegy 400, robbantással fenyegetőző „telefonos terroristát” és e-mail-küldőt sikerült beazonosítani, közülük többek ellen büntetőeljárás indult.

2017-ben Oroszország-szerte több millió embert kellett kimenekíteni nyilvános helyekről hasonló, robbantásos merényletre figyelmeztető, külföldről érkezett telefonhívások miatt. A riasztások akkor is hamisnak bizonyultak. A fenyegetések idén januárban újrakezdődtek.

Az RBK című gazdasági napilap február végén azt írta, hogy amíg két évvel ezelőtt a fenyegetések rendre telefonon, előre felvett hangüzenet formájában érkeztek, addig idén a bűnözők az e-mailt részesítették előnyben.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.