Brexitet ajándékozna karácsonyra Johnson

Magyar Nemzet
2019. 11. 25. 9:09
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hivatalosan is bemutatta tegnap választási programját a brit Konzervatív Párt. A december 12-én esedékes előre hozott voksolásra utalva a brit miniszterelnök nyomatékosította: ha a konzervatívok a választáson többségbe kerülnének, az azt jelentené, hogy a brexitfolyamat január végéig, vagyis a brexit jelenleg érvényes határidejéig lezajlana. Boris Johnson hangsúlyozta, pártjának választási programja gyakorlatilag a brexit végrehajtása.

– Az én előzetes karácsonyi ajándékom a nemzetnek az lesz, hogy a brexit-törvénytervezet még az ünnepi szünet előtt a parlament elé kerül, és akkor az emberek végre e látszólag soha véget nem érő brexit-drámasorozattól megszabadulva élvezhetik az ünnepeket – fogalmazott. A távirati iroda által ismertetett program részletei között szerepel a bevándorlás mérséklése és a bevándorlási kérelmek pontozásos rendszeren alapuló elbírálásának bevezetése.

A dokumentum megerősíti azt a korábban is elhangzott ígéretet, miszerint a konzervatív kormány húszezer fővel növeli a rendőrség létszámát, a 75 éven felülieket mentesíti a televíziós előfizetési díj alól, a nyugdíjakat pedig vagy az aktuális éves inflációval, a bérnövekedés ütemével azonos mértékben vagy pedig 2,5 százalékkal emeli, attól függően, hogy a három érték közül melyik a legmagasabb. Szerepel a programban az is, hogy a tanárok kezdő éves alapfizetése legalább harmincezer font (csaknem 12 millió forint) legyen.

Az Egyesült Királyság október 31-én lépett volna ki az EU-ból, de az Európai Tanács január 31-ig meghosszabbította a kilépési határidőt. Johnson a kormányfővé választása előtt a bármi áron való brexitet tűzte zászlajára.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.