Brit hajóra vadászó irániak?

Fokozódik a feszültség Nagy-Britannia és Irán között is, ennek legfrissebb fejleménye, hogy egy brit olajtankert próbált meg feltartóztatni a Hormuzi-szorosban három, állítólag az iráni Forradalmi Gárdához tartozó hajó. Teherán tagadta, hogy történt volna bármi is.

Mártonffy Attila
2019. 07. 12. 11:12
null
A tankert kísérő Montrose fregatt megakadályozta a perzsák akcióját Fotó: MTI/EPA/Brit védelmi minisztérium/Joel Rouse
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Három iráni hajó szerdán megpróbálta megakadályozni, hogy a BP brit olajtársaság által üzemeltetett tartályhajó, a British Heritage áthaladjon a Hormuzi-­szoroson. A szállítóhajót kísérő HMS Montrose brit fregatt azonban megakadályozta az akciót, s szóban távozásra szólította fel az iráni hajókat, amelyek feltételezések szerint az iráni Forradalmi Gárdához tartoztak. A vízi járművek eleget tettek a felszólításnak. Mindezt korábbi televíziós tudósítások megerősítéseként közölte tegnap a brit kormány szóvivője. London ugyanakkor az incidens kapcsán a nemzetközi jogba ütközőnek nevezte az esetet, és sürgette Iránt, hogy csökkentse a feszültséget a térségben.

Az amerikai haderő is figyelemmel kísérte a fejleményeket, az eseményről Bill Urban százados, az Egyesült Államok Középső Parancsnokságának (Cnetcom) szóvivője számolt be szerdán a Fox televíziónak. Az MTI szerint a szóvivő hangsúlyozta, hogy „a nemzetközi hajózás szabadságának biztosítása nemzetközi megoldást követel”.

A Reuters hírügynökség arra emlékeztetett, hogy a mostani eset alig egy héttel azután történt, hogy a brit királyi haditengerészet Gibraltárnál lefoglalta a Grace 1 nevű iráni tankhajót, mivel az a gyanú szerint – megszegve az Európai Unió szankcióit – olajat akart szállítani Szíriának.

A tankert kísérő Montrose fregatt megakadályozta a perzsák akcióját
Fotó: MTI/EPA/Brit védelmi minisztérium/Joel Rouse

Mohammed Bagheri vezérőrnagy, az iráni fegyveres erők vezérkari főnöke akkoriban kijelentette, hogy nem marad válasz nélkül a lefoglalás – egyidejűleg azonban az iszlám köztársaság tagadta, hogy köze lenne a British Heritage eltérítési kísérletéhez. Dzsavad Zarif iráni külügyminiszter szintén „semmit érőnek” nevezte az erről szóló jelentést a félhivatalos Farsz hírügynökség szerint. Haszan Róháni iráni elnök pedig szerdán – még az incidens előtt – figyelmeztette az Egyesült Királyságot, hogy következményei lesznek az iráni tanker feltartóztatásának Gibraltárnál. Az iráni Forradalmi Gárda szintén elutasította a vádakat, hangsúlyozva, hogy a megelőző huszonnégy órában nem kerültek összeütközésbe idegen hajóval.

A Perzsa (Arab)-öböl, illetve a Hormuzi-szoros a világ egyik legfontosabb olajszállítási útvonala, amely a közel-keleti termelőket összeköti Ázsiával, Euró­pával és Észak-Amerikával. Legkeskenyebb részén mindössze 33 kilométer széles, de a hajózási sávban csak három kilométeres szélességben lehet haladni mindkét irányban. Bob Dudley, a BP vezérigazgatója az öbölbeli feszültségről azt mondta, hogy „­rendkívüli módon kell vigyázni a hajóinkra”. A társaság szóvivője pedig kijelentette, hogy a BP mindenekelőtt a hajók és a legénység biztonságát tartja szem előtt.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.