Brunei védelmébe vette az iszlám jogon alapuló büntető törvénykönyvét

A Brunei szultánság védelmébe vette a nemzetközi bírálatok ellenére április 3-án életbe lépett, az iszlám jogon alapuló büntető törvénykönyvét, amely egyebek között megkövezést helyez kilátásba a melegek és a házasságtörők számára.

Forrás: MTI2019. 04. 23. 7:25
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A The Guardian című brit lap kedden idézett a szultánság európai parlamenti képviselőknek eljuttatott leveléből. A négyoldalas dokumentum azzal igyekezett megnyugtatni mindenkit, hogy a melegek megkövezését úgyis csak ritkán rendelik el, mivel ehhez két – ájtatos és feddhetetlen erkölcsi tartással rendelkező – férfi tanúra van szükség.

A melegeknek Bruneiben régóta hátrányos megkülönböztetés az osztályrészük, de korábban legfeljebb tíz év börtönbüntetés járt a homoszexuális aktusért.

Az ország emellett toleranciát, megértést és tiszteletet kért hagyományos értékeinek megőrzését illetően az EU-tól.

A The Guardian által idézett levél szerint a nemzetközi bírálatok ugyanis félreértésre vezethetők vissza: „A házasságtörés és a paráználkodás büntethetősége mindenekelőtt a családi vérvonalak és a házasság intézményének érintetlenségét hivatott biztosítani a muszlimok, különösen pedig a nők számára”.

Az új szabályokkal szigorodtak a tolvajok büntetései is, akiknek a jövőben kéz- vagy láblevágással kell számolniuk. Halállal lakolhatnának az erőszaktevők, a rablók és Mohamed próféta becsmérlői is, az abortuszért pedig nyilvános megkorbácsolás járna. A törvények helyiekre és külföldiekre, muszlimokra és nem muszlimokra egyaránt vonatkoznak.

A lap emellett úgy tudja, hogy Brunei felszólította az Európai Uniót, hogy vizsgálja felül a szultánság vagyontárgyainak zárolását, állampolgárai ellen elrendelt vízumtilalmakat, valamint a tulajdonában álló szállodák feketelistázását.

A brunei szultán 2014-ben vezette be az iszlám törvénykezést, a saríát az ország jogrendjébe, hogy erősítse a vallás befolyását az olajmonarchiában. A mindössze 430 ezres lélekszámú, kétharmadában muszlimok lakta ország régóta ismert konzervatív vallási törvényeiről, amelyek a többi között tiltják az alkohol árusítását is. Brunei az első ország Délkelet-Ázsiában, ahol országos szinten alkalmazzák az iszlámon alapuló törvénykezést, a saríát.

A helyi törvények eddig is engedélyezték a halálbüntetést, de 1957 óta senkit sem végeztek ki. Az ENSZ felszólította az ország kormányát, hogy tartsa fenn a halálbüntetési moratóriumot.

A törvénykönyv módosítása ellen jogvédő szervezeteken és politikusokon kívül olyan hírességek is tiltakoztak, mint George Clooney amerikai színész és Elton John brit énekes. Clooney a brunei szultán tulajdonában álló The Brunei Investment Company luxusszállói – például a Los Angeles-i Beverly Hills Hotel, a londoni Dorchester és a párizsi Plaza Athénée – bojkottjára szólított fel.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.