Bukarestben is napirenden a gyermekvédelem

Romániában is napirendre került a gyermekvédelem kérdése, magyar mintára készülhet törvénytervezet. Egy friss felmérés szerint a romániai szavazók többsége konzervatív álláspontot képvisel a szexuális kisebbségek jogairól szóló nemzetközi kampány kérdésében.

A lemaradásuk a többségi társadalmat is visszahúzza
Nem akarják, hogy az LMBTQ-aktivisták Fotó: Reuters
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Néhány nappal ezelőtt Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke jelentette be, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) listáján bukaresti parlamenti mandátumot szerzett képviselőjén, Zakariás Zoltánon keresztül magyar mintára nyújtanak be törvénytervezetet.

– Nem akarjuk, hogy a különböző civil szervezetek LMBTQ-aktivistái bevigyék ezt a propagandát az iskolákba. Ha a szülők jóváhagyják, hogy a gyerekek részt vegyenek ilyen rendezvényeken, akkor joguk van hozzá, de meg kell akadályozni, hogy a szülők beleegyezése nélkül ilyen eseményeket tartsanak

– idézte Zakariás Zoltánt a Szabad Európa rádió romániai szerkesztősége. A politikus a Magyar Nemzetnek elmondta: a szeptemberi ülésszak kezdetéig végig fogják elemezni a jelen pillanatban érvényben lévő, a gyermekek szexuális nevelésével kapcsolatos román törvényi intézkedéseket, és ennek alapján fogják előterjeszteni a módosító javaslataikat.

Nem akarják, hogy a különböző civil szervezetek LMBTQ-aktivistái bevigyék ezt a propagandát az iskolákba.
Fotó: Havran Zoltán / Magyar Nemzet

A kezdeményezéssel kapcsolatban megkérdeztük az RMDSZ szóvivőjét Hegedüs Csillát is, aki elmondta: az RMDSZ családpolitikája ismert és közismert.

– A családok védelme, gyermekeink biztonsága prioritás volt, és az is marad a jövőben is. Az oktatás tagállami hatáskör, ilyen értelemben minden egyes tagállam maga dönti el, hogy milyen oktatáspolitikát folytat, beleértve a nemváltás kérdéseit is. A mi véleményünk szerint 18 éves korig a szülőknek kell döntenie ebben a kérdésben

– nyomatékosította a Magyar Nemzetnek Hegedüs Csilla.

Néhány nappal az EMNP bejelentése után a magyarellenes kirohanásairól is ismert, ellenzéki Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) is hasonló kezdeményezéssel állt elő. Az AUR törvénnyel tiltaná ki a LMBTQ-ideológia népszerűsítését az óvodákból és az iskolákból. Ezzel kapcsolatban Zakariás Zoltán képviselő lapunknak kiemelte: az AUR-nak jogában áll bármit beterjeszteni, az nem függ össze az EMNP esetleges javaslatával.

– Egy adott témával kapcsolatban több törvénytervezet is futhat párhuzamosan a parlamentben; az értékrendünk és a szellemiségünk annyira messze állnak egymástól, hogy semmilyen egyeztetést nem tartok valószerűnek

– szögezte le a magyar politikus.

Pászkán Zsolt politikai elemző a kolozsvári Krónikának úgy nyilatkozott: az AUR az „eurokráciának” megfelelni akaró romániai pártok konzervatív szavazóira hajt. – A párt olyan ügybe kapaszkodhat bele, amelyben egyelőre egyedül képviselhet egy, a „fősodorhoz” tartozó román pártoktól markánsan eltérő, a választók számára jól megkülönböztethetőséget biztosító álláspontot. Szavazatokat rabolhat a kérdésben megosztott és zavarosan nyilatkozó, jelentős konzervatív szavazói réteggel rendelkező, de az „eurokráciának” kényszeresen megfelelni igyekvő vezetői réteggel rendelkező Szociáldemokrata Párttól (PSD) és Nemzeti Liberális Párttól (PNL) – hangsúlyozta az elemző.

Egy friss felmérésből egyébként az derült ki, hogy az RMDSZ szavazótáborában a legmagasabb azok aránya, akik a szexuális kisebbségek jogaival kapcsolatos nemzetközi szintű kampány kapcsán konzervatívnak tartják magukat. A magyar szövetségre voksoló megkérdezettek 95 százaléka a konzervatív álláspontot képvseli, s csupán 5 százalékuk vallotta magát haladónak, progresszistának ebben a kérdésben. A PSD támogatói körében ez az arány 68-12; itt viszonylag magas azok aránya, akik nem tudták megítélni a helyzetet, vagy elutasították a választ. Az AUR szavazóinak 60 százaléka konzervatívnak, 36 pedig haladónak vallja magát.

A kormányzó PNL szavazótáborában 49-46 az arány a konzervatívok javára.

Az általános romániai megítéléssel mennek élesen szembe a szintén hatalmon lévő Mentsétek meg Romániát Szövetség voksolói, akiknek 84 százaléka haladóként írja le magát a szexuális kisebbségek jogairól szóló kampányban, s csak 15 százalékuk konzervatívként.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.