Ciklusváltás ismeretlen okból

Európai kutatók Antarktisz leg­ősibb jegébe fúrnak, hogy a kiemelt jégminta elemzésével a Föld légkörének, éghajlatának utóbbi másfél millió évéről minden korábbinál pontosabb képet kaphassanak.

A légbuborékok megőrzik az egykori klíma nyomait Forrás: BAS

Decemberben európai szakemberek indulnak az Antarktiszra, hogy a kontinens keleti jégtakarójába hatalmas, pontosabban igen mély lyukat fúrjanak. A csoport célja közel három kilométeres, egybefüggő jégminta kiemelése. A tudósok reményei szerint egyebek mellett magyarázatot adhatnak arra, hogy miért és milyen gyakorisággal követték egymást a jégkorszakok a távoli múltban, illetve arra is választ adhatnak, hogy a következő évszázadokban mennyire melegszik fel a Föld.

A fúrásra kiszemelt hely a Dóm Concordia néven ismert francia–olasz kutatóállomástól körülbelül negyven kilométerre délnyugatra fekszik. A harmincmillió eurós költségvetésű, a Horizont 2020 programból finanszírozott, Beyond-EPICA néven futó kutatásban tíz ország tizennégy intézménye vesz részt. Maga a fúrás és a jégmag kiemelése várhatóan öt évig tart, további egy évet a minta elemzésére szánnak. Az egyenként négyméteres mintákat egyméteres szakaszokra vágják, majd a darabokat hosszában megfelezik. Az egyik fele a déli kontinensen marad – ahol sokáig nem kell költeni a minta hűtésére –, a másikat Európába szállítják, ahol sor kerül azok vizsgálatára.

A légbuborékok megőrzik az egykori klíma nyomait
Fotó: BAS

De hogyan következtetnek az antarktiszi jégből az egykori időjárásra? A kontinens jege az elmúlt több millió évben lehullott hóból keletkezett. Az egymásra rakódó rétegek belsejében lévő légbuborékok egyfajta időkapszulának tekinthetők – pillanatfelvételek az akkori atmoszféráról. A buborékok elemzéséből megtudhatjuk, hogy mennyi szén-dioxid vagy éppen metán volt a légkörben.

A legtöbb információval szolgáló eddigi jégmag szintén erről a helyről származik. Az 1996-tól 2004-ig tartó fúrás során tíz centiméter átmérőjű, 2,774 méter hosszú jéghengert húztak fel a mélyből. Ennek segítségével az elmúlt 800 ezer év hőmérsékleti viszonyait, illetve a légkör szén-dioxid-tartalmát határozták meg. A minta elemzéséből derült ki, hogy jégkorszakok idején csökkent az üvegházhatású gázok légköri koncentrációja. Amikor az éghajlat ismét felmelegedett, a szén-dioxid mennyisége is emelkedett. Ezek a ciklusok nagyjából százezer évenként követték egymást. Ugyanakkor óceáni üledékekből elemzéséből azt is tudjuk, hogy 900 ezer évvel ezelőttig ezek a ciklusok nagyjából 41 ezer évenként követték egymást.

A legfontosabb eredmény azonban az volt, hogy az üvegházhatású gázok koncentrációja – így a szén-dioxidé – az elmúlt közel félmillió év során soha nem volt olyan magas, mint napjainkban.