Csaknem száz erőszakos tüntetőt fogtak el a berlini rendőrök

Az Alexanderplatzon kövekkel, palackokkal dobálták meg a rendőröket és a járókelőket, többen megsebesültek.

Forrás: MTI2020. 06. 07. 14:44
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Rendbontás és erőszak miatt őrizetbe vettek csaknem száz embert Berlinben szombat este egy tömegtüntetés után, amelyet a rasszizmus és a rendőri brutalitás ellen tartottak az Egyesült Államokban kibontakozott tiltakozáshullámhoz kapcsolódva. Hamburgban is összecsapásokkal ért véget a George Floyd május végi meggyilkolása elleni tiltakozásul tartott megmozdulások sora, a rendőrség vízágyút is bevetett.

A német főváros keleti részének központjában, az Alexanderplatzon szombat délután 15 ezren, főleg fiatalok demonstráltak a faji megkülönböztetés és a rendőri erőszak ellen. A szervezők által 1500 főre bejelentett tüntetésen olyan sokan jelentek meg, hogy a helyszínt – az egykori Kelet-Berlin főterét – le kellett zárni. A demonstrálók nagy része ugyan viselt szájat és orrot takaró maszkot, de a fertőzésveszély miatt a tüntetéseken is kötelező legalább másfél méteres távolságot nem lehetett betartani.

A csendes demonstráció békésen ért véget. Utána viszont a közelben egy több száz emberből álló csoport körbevett rendőröket, akik éppen őrizetbe vettek egy férfit egy rendőrautó megrongálása miatt. A tömegből kövekkel, palackokkal dobálták meg a rendőröket és a járókelőket, többen megsebesültek, köztük egy fotóriporter.

A környéken más rendbontások is történtek, például többen bemásztak építkezésekre. Összesen 93 embert vettek őrizetbe, a többi között garázdaság, birtokháborítás vagy rendőri intézkedéssel szembeszegülés miatt. Az összetűzésekben 28 rendőr megsebesült, valamennyien könnyebben.

Köszönet illet mindenkit, aki békésen tüntet a rasszizmus ellen, „de aki a szörnyű amerikai eseményekre hivatkozva F…ck the police feliratú táblát mutat fel olyan embereknek, akik mindent megtesznek az alapvető jogainak védelméért, és aztán még palackokkal és kövekkel meg is dobálja őket, az visszaél a gyülekezési joggal” – nyilatkozott vasárnap a rendőrségi dolgozók legnagyobb szakszervezete (Gewerkschaft der Polizei) berlini tartományi tagozatának szóvivője, Benjamin Jendro.

Az Alexanderplatzon tartott tömegtüntetés mellett 14 kisebb demonstráció is volt szombaton Berlinben különböző ügyek mellett és ellen, a rendezvények biztosítására 800 rendőrt mozgósítottak.

Hamburgban is voltak nagyszabású megmozdulások a rasszizmus és a rendőri erőszak elleni amerikai tiltakozáshullámmal kapcsolatban szombaton. Ezeken ugyancsak főleg fiatalok jelentek meg, a vártnál jóval nagyobb számban, nagyjából 14 ezren. A fertőzéshigiéniai óvintézkedéseket szintén nem lehetett maradéktalanul betartani. A tüntetések békések voltak, de utánuk a belvárosban több helyszínen rendőrökre támadtak fekete ruhát és maszkot viselő szélsőségesek, és a rendőröket gyalázó transzparenseket feszítettek ki.

Az összetűzésekben 24 rendőr megsebesült, 36 embert őrizetbe vettek. A rendőrség vízágyút és paprikaspray-t is bevetett.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.