Csaknem egész Venezuela sötétségbe borult

Venezuela csaknem egésze sötétségbe borult egy újabb áramkimaradás során, az ország területének 88 százalékában, 23 államból 18-ban tapasztaltak áramkimaradást – közölte az NTN24 dél-amerikai műsorszolgáltató és a NetBlocks internetes megfigyelő.

Forrás: MTI2019. 03. 26. 15:20
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hétfőn kétszer is áramkimaradás volt, az első kora délután, míg a második este, körülbelül két órával az után, hogy helyreállították a szolgáltatást.

A kormány az előző alkalomhoz hasonlóan az Egyesült Államokat tette felelőssé a történtekért. Televíziós beszédében Delcy Rodríguez venezuelai alelnök Marco Rubio amerikai szenátort, John Bolton nemzetbiztonsági tanácsadót és Mike Pompeo külügyminisztert bírálta, a „balszerencse, a romlottság és a bűn hármasának” nevezve őket. Rodríguez szerint a szóban forgó amerikai tisztségviselők tervet dolgoztak ki, hogy miképp árthatnának a venezuelaiaknak.

Jorge Rodríguez kommunikációs miniszter azt mondta, hogy a világ legnagyobb vízerőműveinek egyikét, a Venezuelában található Guri-gátat érte támadás. A tárcavezető biztosította a lakosságot: a kormány mindent megtesz, hogy győzzön az áramháborúban, és nyugalmat, illetve bizalmat kért a venezuelaiaktól.

Juan Guaidó, az ellenzéki többségű, hatalmától megfosztott parlament vezetője, aki januárban az ország ideiglenes elnökévé kiáltotta ki magát, Nicolás Maduro államfő rezsimjét okolta a történtekért.

„Hazudnak, hogy ne kelljen elismerniük felelősségüket ebben a gyilkos válságban” – írta a Twitter közösségi portálon Guaidó.

Az ellenzéki vezető szerint az első áramszünet legalább 17 államot és az ország 57 százalékát érintette.

Legutóbb három héttel ezelőtt, március 7-én volt országos áramszünet Venezuelában, amely mintegy 100 órán át tartott. Maduro akkor azzal vádolta az Egyesült Államokat és a támogatását élvező venezuelai ellenzéket, hogy kibertámadást hajtott végre az áramszolgáltatási rendszer ellen. Guaidó és Washington viszont az évek óta tartó rossz gazdálkodást és a korrupciót tette felelőssé az elektromos infrastruktúra összeomlásáért.

A súlyos gazdasági válsággal szembesülő Venezuelában az elmúlt években is gyakoriak voltak az áramszünetek.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.