Csökkent az alkoholfogyasztás Oroszországban

Oroszországban 43 százalékkal csökkent az alkoholfogyasztás szintje 2003 és 2016 között, ami jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy javultak az oroszok életkilátásai – közölte az Egészségügyi Világszervezet (WHO) kedden ismertetett jelentésében.

Forrás: MTI2019. 10. 01. 22:54
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A szakosított ENSZ-szervezet szerint az orosz állampolgárok évente 11-12 liter tiszta alkoholnak megfelelő szeszes italt fogyasztanak, ami a világon az egyik legmagasabb szint. A csaknem 30 év folyamatait összegző dokumentum emellett megállapítja, hogy a 2003-tól tapasztalható csökkenés segített a túlzott szeszesital-fogyasztás miatt bekövetkező korai halálozások számának mérséklésében is.

A jelentés világos összefüggést állapított meg a nemzeti alkoholfogyasztás szintje, a halálozási arányszámok és a várható élettartam között. A dokumentum szerint az alkoholfogyasztás mértékének csökkenése egyértelműen az orosz kormány 2000-es évektől folytatott politikájának eredménye. Ennek köszönhetően egyrészt sikerült csökkenteni a csempészett és házilag készített alkohol arányát a piacon, másrészt növelték a szeszes italok jövedéki adóját, valamint a vodka és más alkoholos italok árát. A vizsgált időszakban 48 százalékkal csökkent az illegális és 40 százalékkal a legális alkoholkereskedelem.

Az 1990-es években a férfiak várható élettartama 57 évre zsugorodott, de a görbe 2003-tól ismét felfelé ível. Ezzel párhuzamosan 2003 és 2018 között a halálozások száma 39 százalékkal csökkent a férfiak, és 36 százalékkal a nők körében.

Jelenleg a nők 78, a férfiak 68 évi átlagos élettartamra számíthatnak Oroszországban.

Az ezredforduló óta hatalmon lévő Vlagyimir Putyin elnök számára nagy kihívást jelent országa demográfiai válsághelyzete. Tavaly egy évtized óta első alkalommal, a statisztikai hivatal közlése szerint 86 ezer fővel növekedett az orosz lakosság lélekszáma.

Putyin a józanság képét sugallja magáról, ellentétben elődjével, Borisz Jelcinnel, aki sok orosz szemében az ittas és kínos viselkedés elrettentő példája volt.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.