Csökkent az iszlamisták száma Németországban, de magas a terrorveszély

Évek óta első alkalommal fordul elő, hogy nem nőtt, hanem csökkent azoknak a száma, akiket a német hatóságok potenciális iszlamista terrorfenyegetésként tartanak számon, de az iszlám szigorúan konzervatív tanait követő szalafisták száma emelkedett, és továbbra is magas a terrorveszély – jelentette kedden a Der Tagesspiegel című berlini lap.

Forrás: MTI2019. 07. 23. 19:43
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A lap megkeresésére a Szövetségi Bűnügyi Hivatal (BKA) azt válaszolta, hogy jelenleg 702 olyan embert tartanak nyilván, aki iszlamistaként potenciális veszélyt jelent, ami 10 százalékkal kevesebb a tavalyi 774-nél. A BKA elmondása szerint viszont 42-vel, 512-re emelkedett azoknak az úgynevezett „releváns személyeknek” a száma, akik potenciálisan támogatást nyújthatnak terroristáknak. A BKA egyrészt a kitoloncolásoknak és a radikalizálódás elleni intézkedéseknek, másrészt egy új értékelési rendszer, a Radar-iTE bevezetésének tudja be a fenyegetést jelentő iszlamisták számának csökkenését.

A Der Tagesspiegelnek nyilatkozó elhárítási szakemberek azt is hozzátették, hogy több olyan iszlamista meghalt Szíriában és Irakban, aki otthon fenyegetést jelenthetne. Eddig mintegy 200 ilyen dzsihadistáról volt tudomásuk a hatóságoknak, és ez a szám most már 240-re emelkedett. A biztonsági szervek információ szerint Németországból mintegy 1050 szalafista csatlakozott az Iszlám Állam nevű terrorszervezethez vagy más szélsőséges csoporthoz Irakban és Szíriában. Őket automatikusan potenciális terrorfenyegetésként jelölik meg. A potenciális veszélyt jelentő emberek száma azért is csökken, mert már senki nem utazik a Közel-Keletre Németországból, hogy terroristának álljon.

Az elhárítás úgy véli, hogy mindebből az következik, hogy „a szalafisták otthon maradnak” Németországban, ezért az ő számuk mintegy ötszázzal emelkedett, és most mintegy 11 800-an lehetnek Németországban. A terrorveszély továbbra is magas. Számuk emelkedése viszont az elhárítás jobb felderítési tevékenysége miatt is magasabb, mint korábban.

Emelkedett viszont azoknak a szélsőjobboldaliaknak a száma, akiket a német elhárítás potenciális terrorista fenyegetésnek tekint. A potenciálisan veszélyes neonácik száma 26-ról 39-re emelkedett. A baloldali szélsőségesek számát a BKA 6-ra teszi, míg további 22 ember úgynevezett „külföldi ideológia” szélsőséges követője. Itt elsősorban a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) nevű terrorszervezet Németországban élő kurd szélsőségeseiről és török szélsőbaloldaliakról van szó.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.