Demokrata blama: lemondott New York egészségügyi vezetője

Lemondott New York városának egészségügyi vezetője, Oxiris Barbot, mert Bill de Blasio polgármester szerinte rosszul kezelte a koronavírus-járványt.

Forrás: MTI2020. 08. 05. 8:36
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Lemondó levelében a szakember mély csalódottságának adott hangot. Mint fogalmazott: „életünk legfontosabb közegészségügyi válsága idején nem olyan mértékben vették igénybe a járványügyi szakemberek tudását, ahogyan azt kellett volna”.

Majd hozzátette: New York járványügyi szakemberei világszerte elismerést vívtak ki maguknak, és a városnak csak hasznára lett volna, ha él ezekkel a tapasztalatokkal.

A The New York Times című lap információi szerint Barbot és a városi önkormányzat viszonya március óta igen feszült volt. Részben azért, mert Bill de Blasio polgármester márciusban nem akarta bezáratni az üzleteket és az iskolákat, és ezzel a járványügyi szakemberek szerint hozzájárult a vírus gyors terjedéséhez, részben pedig azért, mert később a szakemberek tanácsai ellenére sem szorgalmazta a vírusfertőzöttek kapcsolatainak feltárását. A The New York Times által megszólaltatott egészségügyi szakemberek szerint a polgármesternek jobban kellett volna hallgatnia Oxiris Barbotra, támogatnia kellett volna a javaslatait.

Bill de Blasio kedden már ki is nevezte Barbot utódját, Dave Chokshi orvost.

New Yorkban több mint húszezer ember halt meg a vírusfertőzés okozta Covid–19 betegségben és szövődményeiben. Az Egyesült Államokban – a baltimore-i Johns Hopkins egyetem és kórház adatai szerint – a járvány kitörése óta már csaknem ötmillió a diagnosztizált fertőzöttek száma, és több mint 155 ezren haltak meg a Covid–19 és szövődményei miatt.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.