Deutsch Tamás: Szó sincs a Dobrev-féle minimálbérről!

A Fidesz–KDNP EP-delegációjának vezetője a sajtónak értékelte Ursula von der Leyen beszédét.

Magyar Nemzet
2020. 09. 16. 15:14
null
EP-090677A_Plenary_1_Hemi Fotó: Reuters
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Deutsch Tamás, a Fidesz–KDNP európai parlamenti delegációjának vezetője miután felszólalt az uniós évértékelőt követő vitában, a brüsszeli sajtónak is értékelte Ursula von der Leyen beszédének tartalmát. Szerinte

 

az Európai Bizottság elnöke centrista beszédet mondott, amely az előző, Jean-Claude Juncker vezette bizottság liberális és a politikai mainstreamet kiszolgáló módjához képes kiegyensúlyozott volt.

 

„A magyar nemzeti érdeknek megfelelő elgondolásokat hallhattunk a beszéd legalább első, háromnegyed részében. Ha itt véget ért volna, azt gondolom, hogy sokkal megnyugtatóbb véleményt mondhatnék ” – fogalmazott Deutsch Tamás, aki szerint az elnöki monológ utolsó része viszont komoly aggályokat is felvet, főleg a migráció terén.

 

„Jó néhány kérdésben továbbra is határozott a véleménykülönbség az Európai Bizottság és a magyar kormány álláspontja között” – húzta alá.

 

Jogállamiság: Von der Leyen megerősítette az állam- és kormányfők álláspontját

Kiemelte ugyanakkor, hogy a jogállamiságról szóló szövegrészben is visszaköszönt a kiegyensúlyozottság – ez láthatóan az ellenzék brüsszeli képviselőit is zavarba hozta. – A bizottsági elnök az Európai Tanácsban született történelmi megállapodásnak megfelelő, világos és egyértelmű nyilatkozatot tett. A bizottsági tervezet az uniós források szabályos, az EU alapszerződéseiben megfogalmazott értékeket szolgáló felhasználását irányozza elő. A „jogállamista” magyarországi ellenzéknek ez csalódást keltő lehet – szögezte le, hozzátéve: Von der Leyen nem ismételte meg azt a mantrát, amely a jogállamiságot politikai furkósbotként alkalmazza.

A Fidesz–KDNP EP-delegációjának vezetője aláhúzta, készek a párbeszédre
Fotó: Európai Parlament

 

Bármit is mond a DK, szó sem esett a tagállami hatáskörök elvételéről

Az Európai Bizottság elnöke ismételten arról beszélt, hogy tisztességes minimálbérre van szükség annak érdekében, hogy aki dolgozik, annak a teljesítménye is megbecsült legyen.

„Szó sincs európai minimálbérről” – húzta alá a Fidesz politikusa, aki szerint Von der Leyen azt is kiemelte, hogy a tisztességes minimálbérről szóló megállapodásnak tárgyalásos úton, a munkáltató, a munkavállaló és a kormányzat közötti megállapodáson kell alapulnia.

 

– Szó sincs tagállami jogkörök elvételéről, illetve eszelős gazdasági terheket jelentő megoldásokról – mondta, egyúttal kritikával illetve a Demokratikus Koalíció EP-képviselőjének, Dobrev Klárának a közösségi médiában közzétett, az európai minimálbér bevezetését beharangozó posztjait.

A Fidesz–KDNP támogatni tudja a vázolt egészségügyi uniót

– Ursula von der Leyen egy jó elgondolást erősített meg. Természetesen a tagállamok szabad döntése, hogyan is tudják az egészségügyi ellátórendszerüket a polgárok egészségmegőrzésének érdekében fenntartani. Nem hatáskörelvonásról van szó, hanem arról, hogy az Európai Unió kiegészítő segítséget nyújtana a magas szintű ellátás biztosításához – mondta a szintén beharangozott egészségügyi unióval összefüggésben.

A delegációvezető megerősítette, a vitában általa megfogalmazott hárompontos javaslatcsomag azt célozza, hogy az unióban a megosztottságot végre az együttműködés váltsa fel. „Az Európai Unió akkor lehet sikeres és eredményes, ha a tagállamok sikeresek és eredményesek – hangoztatta, emlékeztetve:

a Juncker bizottság akkor volt igazán elégedett, ha egy-egy javaslata véleménykülönbséget eredményezett.

 

A konkrét javaslatokkal kapcsolatosan kifejtette:

  • Valamennyi uniós állampolgárnak egyformán hozzá kell férnie a szabad munkavállalás lehetőségéhez, különösképp egy gazdasági válság idején.
  • A kelet- és közép-európai kis- és közepes vállalkozásokat hátrányosan megkülönböztető jogszabályokat (például a szállítás és a szállítmányozás területén) meg kell szüntetni.
  • Románia, Bulgária és Horvátország minden feltételt teljesítettek, így haladéktalanul fel kell őket venni a schengeni zónába.
  •  

    A téma legfrissebb hírei

    Tovább az összes cikkhez chevron-right

    Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

    Címoldalról ajánljuk

    Tovább az összes cikkhez chevron-right

    Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.