Donald Trump amerikai elnök támogatottsága 51 százalékosra emelkedett egy felmérés szerint

Donald Trump amerikai elnök támogatottsága 51 százalékosra emelkedett a Zogby közvélemény-kutató szerint, amelynek felméréséből kedden hozott nyilvánosságra néhány tényt a The Washington Examiner című amerikai lap.

Forrás: MTI2019. 05. 15. 10:30
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A javulással az elnök elérte, sőt, meghaladta azt a kritikusnak mondott 50 százalékos támogatottságot, amely szükséges az újraválasztásához.

A népszerűség ilyen arányú növekedését Donald Trump annak köszönheti, hogy – a felmérés tanúsága szerint – a függetlenek és az ezredfordulón született fiatalok közül egyre többen tartják a politikáját rokonszenvesnek, és mind többen szavaznának rá.

A lap idézte Jonathan Zogbyt, a Zogby Analytics kutatóját, aki hangsúlyozta: amennyiben a gazdaság továbbra is ilyen erős és virágzó marad, Donald Trumpot nehéz lesz legyőzni a következő elnökválasztáson.

A felmérés szerint a társadalom azon csoportjai közül is, amelyek korábban kifejezetten Trump-ellenesek voltak, egyre többen kedvelik őt, jórészt éppen azért, mert bíznak a gazdaság eredményeiben és abban, ahogyan Trump a gazdasági kérdéseket kezeli.

„A szilárd gazdaság, a demokrata elnökjelölt-aspiránsok várhatóan elhúzódó, hosszú előválasztási folyamata, az ezredfordulón született fiatalok nemzedékének, a városi szavazóknak és a kisebbségeknek az erősödő támogatása révén Trumpot nagyon nehezen lehet majd legyőzni 2020-ban” – fogalmazott Jonathan Zogby.

Javult Donald Trump megítélése az egyes kisebbségi csoportok körében: az afroamerikaiak 27 százaléka, a spanyol ajkú amerikaiaknak pedig a 45 százaléka támogatja őt. A városokban élők is kezdenek Trump felé húzni, mivel a munkalehetőségek elsősorban a nagy és közepes nagyságú városokban bővültek.

A megkérdezettek 30 százaléka erőteljesen, 21 százaléka „valamilyen mértékben” támogatja, 37 százalékuk erőteljesen, 11 százalékuk pedig „valamilyen mértékben” elutasítja általában véve Trump politikáját. A demokrata párti szavazók táborában az elnök népszerűsége csak 22 százalékos, és az időskorú választók 59 százaléka elutasítja őt.

Jonathan Zogby a The Washington Examinernek elmondta: az előző államfő, Barack Obama elnöksége hasonló időszakában – tehát első elnöki ciklusa harmadik évében – 48 százalékos támogatottságot mondhatott a magáénak, a megkérdezett amerikaiak 52 százaléka elutasította őt.

Néhány napja a Gallup közvélemény-kutató hozta nyilvánosságra felmérését. Abban Donald Trump 46 százalékos támogatottságot tudhatott magáénak, de a Gallup leszögezte: az elnök népszerűségének erősödése folyamatos.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.