Donald Trump: Ukrajnának és Kínának ki kellene vizsgálnia Bidenék üzleti ügyeit

Ukrajnának és Kínának ki kellene vizsgálnia Joe Biden és a fia üzleti ügyeit – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök újságíróknak a Fehér Ház kertjében csütörtökön reggel, mielőtt Floridába indult egy kampányrendezvényre.

Forrás: MTI2019. 10. 03. 18:29
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Azt gondolom, hogy ha tisztességesek, akkor szélesebb körű vizsgálatot indítanak Bidenék ügyeinek feltárására” – fogalmazott az elnök az ukránokra utalva, és egyben Kínát is nyomozás megindítására sürgette Joe Biden és fia kínai üzleteinek ügyében.

Az elnök a „legártatlanabb” beszélgetésnek nevezte a júliusban Volodimir Zelenszkijjel folytatott telefonbeszélgetését, amelyre hivatkozva a demokrata párti képviselők megindították az alkotmányos felmentésének folyamata (impeachment) előtti szükséges vizsgálatokat. Trump ismételten kacsának minősítette e vizsgálatokat és a csütörtökön kezdődő képviselőházi meghallgatásokat.

Kitért az NBC televízió csütörtök reggeli műsorára is, amelyben részletesen taglalták Joe Biden volt alelnök és a demokraták jelenlegi elnökjelölt-aspiránsa fia, Hunter Bidennek korábbi jövedelmező kínai ügyleteit is. Erre Trump reggel – már a műsor után – a Twitteren is reagált.

Az újságíróknak Trump elmondta: nem kérte Hszi Csin-ping kínai elnököt a nyomozás megindítására, de – ahogyan fogalmazott – „bizonyosan el kell gondolkodnunk rajta”. Hozzáfűzte: „mert ami Kínában történt, az legalább olyan rossz, mint ami Ukrajnában történt meg”.

Joe Biden alelnökként 2013-ban hivatalos látogatást tett Kínában és csatlakozott hozzá a fia is. Nem sokkal a látogatás után a kínai kormányzat másfél milliárd dollár értékű üzletet kötött Hunter Bidennel.

A Fox televízió csütörtökön délelőtt ez ügyben megszólaltatta Peter Schweitzer írót, újságírót, aki egy 2016-ban megjelent könyvében elsőként tárta fel Bidenék általa korruptnak minősített üzleti ügyeit. Schweitzer elmondta: Hunter Bidennak sem országismerete, sem üzleti tapasztalata nem volt, ezért szerinte „észérvekkel megmagyarázhatatlan” a kínaiak döntése. Schweitzer utalt Hunter Biden szerinte szintén megmagyarázhatatlan svájci bankszámlájára is.

Joe Bident szerdán este az MSNBC televízió által rendezett nevadai konferencián megkérdezték a fia ügyleteiről. A demokraták elnökjelöltségére pályázó politikus – aki korábban nyilvánosan és több alkalommal is tagadta, hogy valaha is beszélt volna a fiával üzleti ügyekről – ezúttal azt állította, hogy „néhány alkalommal” szóba kerültek köztük ilyen ügyek.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.