Döntenek Matteo Salvini sorsáról

Rendkívüli várakozás előzi meg a Matteo Salvini sorsáról döntő mai bírósági határozatot. Az előzetes bírósági kivizsgálás ma zárul le, amikor a catainai bíróság főügyésze, Nunzio Sarpietro visszavonul a bizottsági terembe, majd ezt követően a Bicocca bunkerteremben bejelenti, hogy vannak-e megfelelő bizonyítékok a vádemeléshez.

2021. 05. 14. 6:50
null
Matteo Salvini kamerák kereszttüzében, még egyelőző tárgyaláson. Fotó: Tiziana FABI Forrás: AFP
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Matteo Salvini belügyminiszterként 2019 augusztusában öt napon keresztül feltartóztatta 131 bevándorló partraszállását, akik a Gregoretti hadihajón érkeztek a szirakúzai Augusta kikötőbe. A hadihajó várakoztatására azért került sor, mert a kormány az európai uniós tagállamokkal tárgyalt a bevándorlók szétosztásáról. Hivatali hatalommal való visszaélés, a bevándorlók személyi szabadságának a korlátozása, valamint nemzetközi konvenciók megsértése miatt indult vizsgálat a Liga szenátorával szemben, az ügyészség azonban nem emelt vádat. A felnőtt kíséret nélkül érkező kiskorú bevándorlók védelmében létrejött AccoglieRete elnevezésű civil szervezet, Legambiente környezetvédő szervezet, valamint a hajón tartózkodó bevándorló család érdekeit képviselő szervezet (Arci) szerint a politikusnak a bevándorlók által elszenvedett embertelen körülmények miatt kell bíróság elé állnia. Salvini azonban végig hangsúlyozta, hogy nem önállóan határozott, hanem a kormány közös döntése volt a hajó feltartóztatása. A védelmét képviselő Giulia Bongiorno szenátor asszony meggyőződése, hogy az előzetes kivizsgálásnak el sem kellett volna kezdődnie, mivel felülbírálhatatlan politikai döntésről van szó. – A nemzet érdekében hozott politikai döntéseket nem bírálhatja felül a törvényszék – hangsúlyozta, a különböző hatalmi ágak szétválasztására hivatkozva.

Egyesével távoznak a kimentett bevándorlók a Gregorettiről
Fotó: Reuters/Antonio Parrinello

Az előzetes bírósági kivizsgálás október 3-án kezdődött a szicíliai Catania városában, ahol a Liga politikusai háromnapos konferenciasorozatot szerveztek az ország legfontosabb problémáinak a megvitatására. A kezdeményezés üzenete a következő volt: míg a baloldali politika a bíróságon próbálja ellehetetleníteni ellenségeit, addig a Liga az ország érdekeiért fáradozik. A jobbközép koalíciós partnerek személyesen jelentek meg Cataniában, hogy együttérzésükről biztosítsák Salvinit. Giorgia Meloni, az Olasz Testvérek elnöke, valamint Antonio Tajani, a Hajrá, Olaszország alelnöke a párt több tagjának kíséretében egyaránt megjelent.

Az előzetes kivizsgálásokat lefolytató ügyészség több korábbi és jelenlegi kormánytag kihallgatását kérvényezte, hogy meggyőződhessen arról, közös elhatározás eredménye volt-e az egykori belügyminiszter döntése, illetve hogy hogyan járt el Luciana Lamorgese, miután átvette a tárca vezetését. Az ügyészség meghallgatta Luigi di Maio külügyminisztert, Danilo Toninelli volt infrastrukturális minisztert, Elisabetta Trenta volt védelmi minisztert, valamint Giuseppe Conte egykori kormányfőt. A cataniai bíróság ügyésze, Andrea Bonomo április 10-én az előzetes eljárás lezárását kérte. Úgy állapította meg, hogy Matteo Salvini belügyminiszterként az érvényben lévő migrációs törvények tiszteletben tartásával, a kormány többi tagjának a beleegyezésével hozta meg döntését, ezért az ellene emelt vádak alaptalanok.

Matteo Salvini, az olasz Liga párt vezetője, volt belügyminiszter (k) és ügyvédje, Giulia Bongiorno (j) megérkezik a cataniai Bicocca börtön bunkerterméhez az ellene folyó előzetes bírósági eljárás újabb ülésére 2021. március 5-én
Fotó: MTI/EPA/ANSA/Orietta Scardino

Most az ügy három lehetséges kimeneteléről tájékoztatnak az olasz napilapok. Az ügyészség vádat emelhet, kijelölheti a bírósági tárgyalás első időpontját, lezárhatja az előzetes eljárást, kijelentve, hogy nem tartja megalapozottnak a vádakat, vagy pedig elrendelheti egy utólagos vizsgálati szakasz lefolytatását.

– Tizenöt év szabadságvesztésre ítélhetnek, mert betartottam az érvényben lévő jogszabályokat, megvédtem hazám határait, az ország belbiztonságát. Belügyminiszterségem alatt lecsökkent az illegális bevándorlók, a tengerben életüket vesztők száma, valamint a maffia és az emberkereskedők üzérkedése. Nyugodt lélekkel állok minden alkalommal, így most is törvényszék elé. Hazám védelme és Európa lelkiismeretének a felébresztése volt a célom. Ez többszörösen is fontos számomra, mivel Olaszország határai egyben Európa határai is

– nyilatkozta lapunknak a közelmúltban Matteo Salvini.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.