Eddig több mint 900 ezer EU-állampolgár kért tartós brit letelepedési engedélyt

A brit belügyminisztérium csütörtökön ismertetett friss adatai szerint eddig több mint 900 ezer külföldi EU-állampolgár – köztük csaknem 28 ezer magyar – folyamodott letelepedett státusért a brit hatóságokhoz.

Forrás: MTI2019. 07. 18. 22:13
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A brit kormány döntése alapján azok a külföldi EU-polgárok, akik törvényesen és életvitelszerűen Nagy-Britanniában laknak, a brit EU-tagság megszűnése (brexit) után is maradhatnak az országban, és érvényben maradnak jelenlegi jogosultságaik is, de letelepedett jogi státusért – vagyis meghatározatlan időre szóló tartózkodási engedélyért – kell folyamodniuk a brit belügyminisztériumhoz.

A tárca csütörtöki tájékoztatása szerint ezt a 27 EU-tagország Nagy-Britanniában élő 3,2 millió állampolgára közül e hónap elejéig 909 300-an tették meg.

A lista élén a lengyelek és a románok állnak 154 ezer, illetve 125 ezer letelepedési folyamodvánnyal.

A nagy tagországok állampolgárai közül az olaszok 106 100, a portugálok 80 900, spanyolok 60 700, a franciák 36 500, a németek 29 700 folyamodványt nyújtottak be.

A belügyminisztérium statisztikája szerint a magyarok a középmezőnyben járnak 27 800 letelepedési kérelemmel.

A közép- és kelet-európai EU-tagországok állampolgárai közül a szlovénok nyújtották be a legkevesebb kérvényt: július elejéig 900 szlovén állampolgár folyamodott letelepedett státusért.

A belügyi tárca kimutatása szerint a hatóságok az eddig feldolgozott 805 500 kérelem csaknem mindegyikét kedvezően bírálták el, a folyamodványok alig 0,3 százaléka esetében nem született valamilyen okból jóváhagyó döntés.

A Nagy-Britanniában élő és maradni kívánó külföldi EU-állampolgároknak a letelepedett jogi státus megszerzéséhez személyazonosságukat kell igazolniuk és azt, hogy életvitelszerűen tartózkodnak az országban.

Emellett be kell jelenteniük, ha korábban elmarasztaló bírósági ítélet született ellenük valamely bűncselekmény miatt.

A brit kormány 3,75 millió fontos (csaknem 1,4 milliárd forintos) költségvetéssel országos kampányt indított, arra biztatva a külföldi EU-állampolgárokat, hogy maradjanak Nagy-Britanniában és folyamodjanak a letelepedett státusért.

Sajid Javid belügyminiszter a friss statisztika csütörtöki ismertetéséhez fűzött nyilatkozatában megerősítette: a külföldi EU-állampolgároknak legalább 2020. december 31-éig van idejük tartós nagy-britanniai letelepedésük engedélyeztetésére.

A belügyminisztérium korábbi tájékoztatása szerint ez a határidő mindenképpen érvényben marad, akár életbe lép a brexit feltételeit tartalmazó – a londoni alsóház által eddig háromszor elutasított – megállapodás, akár nem.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.