Egymással marakodik az unió vezetése

A hétvégén Portóban találkoznak az EU-intézmények és az uniós országok vezetői. Az informális csúcsértekezlet előkészületeibe a törökországi „sofagate” is belopta magát. Uniós berkekben egyre többen beszélnek Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság és Charles Michel, az Európai Tanács elnökének versenyhelyzetéről.

Magyar Nemzet
2021. 05. 04. 19:48
null
Forrás: AFP
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kétnapos szociális csúcstalálkozót tartanak az EU vezetői, illetve az állam-és kormányfők a hétvégén Portóban.

Az esemény a portugál EU-elnökség égisze alatt kerül megrendezésre, és lényegében a szociális jogok európai pillérének megerősítését, uniós és nemzeti szintű végrehajtását célozza. Uniós berkekben ugyanakkor nem csak az informális csúcstalálkozó ténye szolgál témául: ez lesz az első olyan alkalom a brüsszeli buborékot megrázó „sofagate” óta, hogy Charles Michel, az Európai Tanács elnöke és Ursula von der Leyen bizottsági elnök Brüsszelen kívül tesz együttes munkautat. A portugálok által nyilvánosságra hozott hivatalos program szerint az uniós vezetők – kiegészülve David Sassoli EP-elnökkel – pénteken ünnepélyesen kézhez kapják Portó városának kulcsait, majd az azt követő harminchat órában a Kristálypalota épületében tárgyalnak az országvezetőkkel.

Az EU protokollszolgálatára ezúttal a szokásosnál is nagyobb nyomás nehezedik a Törökországban történtek nyomán: a Magyar Nemzet is cikkezett róla korábban, hogy az Európai Bizottság első női elnökének „csak” a szófán jutott hely a török elnökkel való április eleji találkozón, míg Charles Michel – Recep Tayyip Erdoğannal egyetemben – szintén előre kikészített széket kapott. A tanácsi elnök később a török félre mutogatott, valamint uniós protokollmulasztást emlegetett. Von der Leyen pedig az Európai Parlament nyilvános ülésén jelentette ki, hogy lényegében amiatt bántak így vele Ankarában, mert nő. Megszólalt az ügyben Federica Mogherini korábbi uniós kül- és biztonságpolitikai főképviselő is, egy interjúban arról beszélt, ő alighanem megkérte volna Charles Michelt, csatlakozzon hozzá a kanapén. Noha az eset több mint egy hónapja történt, még mindig felver hullámokat Brüsszelben: a sajtó nemcsak a portói eseményt figyeli majd árgus szemekkel, de felelevenítette, hogy

Michel és Von der Leyen között bizony jóval nagyobb a versengés, mint az elődeik – Donald Tusk és Jean-Claude Juncker – között volt.

Von der Leyen szemlátomást sérelmezte a helyzetet Fotó: AFP

A házszabály Michel mellett szól

A brüsszeli buborékban járatos Politico portál például emlékeztetett rá, hogy Ursula von der Leyen állítólag amiatt nem szerepel egy belga–francia gyártású, az uniós csúcstalálkozókról szóló friss dokumentumfilmben, mert szerinte az túl nagy szerepet tulajdonít Charles Michelnek a tavaly nyáron tető alá hozott uniós mentőcsomag tárgyalásaiban. Mint azt írják, az Európai Tanács elnöke egy világjárványok kezeléséről szóló nemzetközi szerződés megkötésére is kísérletet tett a koronavírus margóján, ám az Európai Bizottság elnöke emögé sem állt be – noha a dokumentumot a világ több mint száz vezetője támogatta volna. A sajtó szerint nem egyoldalú a „gyanakvás”:

Michel előszeretettel – és az uniós házszabályok szerint jogosan is – veszi fel az EU egyes számú elnöke szerepet, például előbb nyilvánul meg külpolitikai eseményekről, vagy külön jegyez sajtónyilatkozatokat politikailag releváns témákban.

– Egy, a líbiai rendezésről szóló berlini konferencián míg Josep Borrell kül- és biztonságpolitikai főképviselőnek és Von der Leyennek közös sajtónyilakozat jutott, Michel az egész EU nevében, egyedül szólalt fel. Az Európai Bizottság elnöke és a csapata pedig minden percét utálták a történteknek – emlékeztetett ugyancsak a Politico.

Az Európai Tanács állandó elnöki pozícióját egyébként a 2009. december 1-jén hatályba lépett lisszaboni szerződés teremtette meg. Mivel az Európai Unió összes intézményének együttesen majdnem egy tucat elnöki pozíciója van, időről időre felmerül, hogy legalább a csúcsintézmények élén történhetne változás. Épp Jean-Claude Junkcer, az EB korábbi elnöke volt az, aki egy évértékelő beszédében a tanácsi és bizottsági elnökök egységesített posztját vizionálta.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.