Egyre több államban halasztják az előválasztásokat

Két további amerikai államban, New Jerseyben és Virginiában szerdán bejelentették, hogy 15 másik államhoz hasonlóan elhalasztják az előválasztásokat.

Forrás: MTI2020. 04. 09. 10:30
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A döntés bejelentésekor Phil Murphy, New Jersey demokrata párti kormányzója úgy fogalmazott: „a demokráciánk nem eshet a Covid-19 áldozatául”. Murphy hangsúlyozta: nem akarja, hogy New Jersey olyan legyen, mint Wisconsin, „ahol az embereknek dönteniük kellett, hogy választójogukat gyakorolják-e vagy saját egészségüket védik meg”.

New Jerseyben, amely a koronavírus-járvány által egyik leginkább sújtott tagállam, június 2. helyett július 7-én tartják meg az előválasztásokat.

Virginiában, a szintén demokrata párti kormányzó, Ralph Northam bejelentése szerint június 9. helyett két héttel később, június 23-án rendezik meg a kongresszusi előválasztásokat. Az elnökjelölti előválasztásokat Virginiában már korábban, a járvány kitörése előtt megtartották.

Közben növekvő aggodalom kíséri a kedden Wisconsinban kényszerűen megtartott előválasztások utáni helyzetet. Ebben a középnyugati államban ugyanis a helyi legfelsőbb bíróság órákkal a választások előtt semmisnek mondta ki Tony Evers demokrata párti kormányzó rendeletét, amely elhalasztotta volna a voksolást és meghosszabbította volna a levélszavazás határidejét is. Így, annak ellenére, hogy kijárási korlátozások vannak érvényben Wisconsinban is, százezrek járultak az urnákhoz.

Amerikai sajtóbeszámolók szerint kaotikus jelenetek zajlottak. Miközben ebben a középnyugati államban is érvényben van a társadalmi elkülönülés, azaz az emberek közötti távolságtartás előírása is, a wisconsiniak hosszú, tömött sorokban várakoztak a választási helyiségeknél. Milwaukee-ban, amely az állam legnagyobb városa, sokan arra panaszkodtak, hogy inkább levélben voksoltak volna, de nem kapták meg a szavazócédulát.

Televíziós nyilatkozataiban több egészségügyi szakember is aggodalmának adott hangot, hogy az előválasztások után Wisconsinban megugrik az új típusú koronavírussal fertőzöttek száma.

Szerdán későn este a szövetségi főváros, Washington melletti Marylandből érkeztek riasztó hírek: jelentős mértékben nőtt az idősotthonokban diagnosztizált vírusfertőzöttek és halottak száma.

Larry Hogan, az állam republikánus kormányzója még a hét elején mondta el egy interjúban, hogy az állam több mint 200 idősotthonából több mint 81-ben diagnosztizáltak koronavírus-fertőzéseket.

A Johns Hopkins egyetem és kórház szerda esti adatai szerint az Egyesült Államokban 432 132 fertőzöttet regisztráltak és a vírusfertőzés nyomán kialakult Covid-19 nevű, tüdőgyulladásos betegségben elhunytak száma 14 800-ra emelkedett.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.