Életveszélyben a Pakisztánban élő franciák

Három éve él lakókocsiban a saját háza előtt az illegális házfoglalók francia áldozata; gyermekjogvédő szervezetek tiltakoznak a gyermek Instagram-oldal ellen. Finnországban 2020-ban már több megújuló energiát használtak, mint fosszilist; a radikális pakisztáni iszlamisták erőszakos tüntetést szerveznek a franciák ellen.

Forrás: Magyar Nemzet2021. 04. 16. 12:47
null
Karacsi, 2020. október 30. Tüntetõk francia zászlót égetnek Emmanuel Macron francia elnök Mohamed prófétát ábrázoló karikatúrákkal és az iszlámmal kapcsolatos kijelentései miatt tartott tiltakozáson a pakisztáni Karacsiban 2020. október 30-án. Macron azt mondta, hogy Franciaországban továbbra is lehet Mohamed-karikatúrákat publikálni, valamint országa megvédi szekuláris értékrendjét a radikális iszlámmal szemben Samuel Paty középiskolai tanár brutális meggyilkolását követõen. 2020. október 16-án egy 17 éves, menekültstátust kapott, moszkvai születésû csecsen diák késsel megölte, és lefejezte a történelemtanárt Párizs külvárosában, miután Paty a szólásszabadságról tartott óráján Mohamed-karikatúrákat mutatott a diákoknak. MTI/EPA/Sahzaib Akber Fotó: Sahzaib Akber
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egy francia nő évek óta lakókocsiban él saját háza előtt

A dél-franciaországi Coursan településen egy nő három éve lakókocsiban lakik saját ingatlana előtt, amelyet jelenleg egy illegális házfoglaló birtokol. A „lakó” 2012 óta él az ingatlanban, ahova egy szabályos, kilenc évre szóló bérleti szerződéssel költözhetett be. A bérlő 2014-ben már rendszertelenül fizette a szerződés szerinti lakbért, 2017 óta pedig már semmit nem hajlandó fizetni és az ingatlant sem akarja elhagyni. A tulajdonos jogi útra terelte az ügyet, de a bíróság 2019-ben nem az ingatlan elhagyására kötelezte a „bérlőt”, hanem az elmaradt lakbér megfizetésére. A lakó azóta sem fizet, és sem a tulajdonost, sem a munkásokat nem engedi be a házba.

A hatályos francia törvények az illegális házfoglalókat jobban védik, mint a tulajdonosokat. Különösen súlyos a probléma, ha az illegális házfoglalás nem a tulajdonos bejelentett lakcímét célozza, hanem egy másodlagos, például kiadásra szánt ingatlant.

Forrás: fr.sputniknews.com, twitter.com

Nemzetközi szervezetek tiltakoznak a gyermek Instagram ellen

Nemzetközi gyermekjogvédő szervezetek tiltakoznak a 13 évnél fiatalabbaknak készülő Instagram-oldal ellen. A jogvédők szerint a közösségi oldal újabb lehetőséget teremt a gyerekeket érő internetes veszélyekre. A jogvédők ezért levélben fordultak az Instagram tulajdonosához, Mark Zuckerberghez, amelyben arra kérik, hogy állítsa le a kiskorúak számára kitalált közösségi oldal fejlesztését.

Az aláírók kifejtik, hogy bár tisztában vannak azzal, hogy az új médiafogyasztói réteg bevonása a közösségi térbe jövedelmező üzlet lenne a Facebooknak, az új Instagram-oldal azonban csak még nagyobb veszélybe sodorná a gyerekeket, akiket ezentúl újabb felületen tudnának a csalók, a szexuális vagy más bűnözők, vagy akár saját korosztályuk is manipulálni és kihasználni.

Forrás: lefigaro.fr

Több megújuló energiát használnak a finnek, mint fosszilist

Mind a víz-, mind a szélerőművekkel előállított energia mennyisége 30 százalékkal növekedett tavaly Finnországban, miközben a teljes áramfogyasztás hat százalékkal csökkent. Az északi országban tavaly került többségbe a megújuló energia felhasználása a fosszilis tüzelőanyagokkal szemben. Míg az előbbi a 40 százalékát, addig az utóbbi csak a 37 százalékát adta a teljes fogyasztásnak. A fatüzelésből származó energia a 28 százalékát, míg az atom húsz százalékát szolgáltatta az energiaigénynek.

Forrás: Yle

Életveszélyben a Pakisztánban élő franciák

Franciaország felszólította Pakisztánban tartózkodó állampolgárait, hogy saját biztonságuk érdekében haladéktalanul hagyják el Pakisztán területét. Pakisztánban 2020 szeptembere óta háborús állapotokra emlékeztető erőszakos utcai megmozdulások kezdődtek Franciaország ellen, amikor a Charlie Hebdo szatirikus francia hetilap ismét publikálta a Mohamed-karikatúrákat a szerkesztőség ellen elkövetett iszlamista terrortámadás ötödik évfordulóján.

A pakisztáni, szélsőséges erőszakosságáról ismert radikális iszlamista szervezet, a TLP szeptember óta erőszakos tüntetéseket szervez az országban, a tüntetők a pakisztáni francia nagykövet kitoloncolását követelik kormányuktól. A TLP április 20-ra meghirdette az országot megbénító tüntetéshullámot, amely várhatóan olyan erőszakba torkollik majd, hogy a francia kormány felszólította a francia állampolgárokat, hogy hagyják el Pakisztán területét. A TLP egyetlen politikai-vallási célja a blaszfémia elkövetőinek halálbüntetése.

Forrás: ouest-france.fr

(A borítóképen pakisztáni tüntetők francia zászlót égetnek az Emmanuel Macron francia elnök Mohamed prófétát ábrázoló karikatúrákkal és az iszlámmal kapcsolatos kijelentései miatt tartott tiltakozáson. Fotó: MTI/EPA/Sahzaib Akber)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.