Elhunyt Nakaszone Jaszuhiro volt japán kormányfő

Munkatársunktól
2019. 11. 30. 16:40
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tegnap reggel egy tokiói kórházban meghalt Nakaszone Jaszuhiro, Japán egykori konzervatív miniszterelnöke – közölte a kormányzó Liberális Demokrata Párt (LDP). Százegy éves volt, s 1982 és 1987 között töltötte be a kormányfői posztot.

A japán politika kiemelkedő egyénisége kiállt amellett, hogy megerősítsék a távol-keleti ország védelmi képességeit, és ezzel össz­hangban módosítsák az ország amerikai mintára megírt békealkotmányát, amely tiltja hadsereg fenntartását.

Amiatt is sürgette a revíziót, mert szerinte az alaptörvény nem tükrözte az elmúlt évtizedek világpolitikai, társadalmi változásait, és nem jut kifejezésre benne Japán nemzeti jellege. Ezt az elképzelését nem sikerült megvalósítania. Nakaszone szoros, baráti kapcsolatot ápolt Ronald Reagan néhai amerikai elnökkel, olyannyira, hogy keresztnevükön szólították egymást.

A konzervatív politikus célja volt véglegesíteni a háború utáni politikai rendszert, közigazgatási és pénzügyi reformokat kezdeményezett, komoly erőfeszítéseket tett az állami vállalatok privatizálása terén – ekkor ment végbe például a japán vasutak magánosítása –, s mindezzel javított Japán nemzetközi megítélésén – sorolja érdemeit az MTI.

Miniszterelnökként első hivatalos útja Dél-Koreába vezetett 1983 januárjában, a látogatás segített a kapcsolatok szorosabbra fűzésében Szöul és Tokió, az egykori gyarmattartó között. A második világháborúban elszenvedett vereség utáni, feltétel nélküli megadás negyvenedik évfordulóján, 1985. augusztus 15-én a nacionalista nézeteiről ismert Nakaszone kormányfőként elsőként zarándokolt el a háborús halottaknak, köztük háborús bűnösöknek is emléket állító tokiói Jaszukuni-szentélybe. A látogatás heves reakciókat váltott ki Kínában, Dél-Koreában és a térség más országaiban is.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.