Előadás közben lezuhant és súlyosan megsebesült egy budapesti cirkusz artistája

Az Agerpres hírügynökség híradása szerint a 19 éves nőt azonnal a helyi kórházba szállították, ahol meg is műtötték. Mindkét karja és az egyik lába is eltört.

Forrás: MTI2019. 11. 18. 9:18
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Előadás közben lezuhant és súlyosan megsebesült egy budapesti cirkusz artistája az erdélyi Vajdahunyadon – közölte hétfői számában a Krónika napilap.

A szombat délután történt cirkuszi balesetről több Hunyad megyei portál is telefonnal készített felvételt közölt. Ezeken az látszik, hogy az artistanő beül egy hevederbe, melynek egyik végét korábban egy kötélhez rögzítették. Miután mintegy négy méteres magasságba emelték, és az artista épp elkezdte volna a mutatványát, a textilgyűrű elvált a kötéltől, és az akrobata a mélybe zuhant.

Az Agerpres hírügynökség híradása szerint a 19 éves nőt azonnal a helyi kórházba szállították, ahol meg is műtötték. Mindkét karja és az egyik lába is eltört. A kórház szóvivője szerint állapota jó, de a kórházban kell maradnia.

A Hunyad megyei rendőrkapitányság szóvivője közölte: gondatlanságból elkövetett testi sértés miatt indítottak vizsgálatot az eset kapcsán.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.