Eluralkodhat az optimizmus Pekingben

Mártonffy Attila
2019. 02. 18. 8:47
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kínai állami média a hétvégén óvatos optimizmussal írt az Egyesült Államok és Kína közötti kereskedelmi megbeszélések menetéről, miközben Hszi Csin-ping (Xi Jinping) kínai elnök lépésenkénti haladással jellemezte a múlt héten Pekingben lezajlott tárgyalási fordulót.

Az államfő pénteken elemezte a helyzetet, amikor a magas szintű tanácskozás után találkozott Robert Lighthizer amerikai kereskedelmi főmegbízottal. A Zsenmin Zsipao című hivatalos kínai napilap arról ír, hogy Hszi megjegyzése új lökést adhat az amerikai–kínai kereskedelmi kapcsolatok fejlődésének, illetve a tárgyalások következő fordulójának, amelyre Washingtonban kerül sor ezen a héten.

A kínai kommunista párt orgánuma mindemellett bízik benne, hogy a felek meg tudnak egyezni a fő kérdésekben, és megállapodásra jutnak a március 1-jei határidőig. A lap külföldi kiadása pedig arra hívja fel a figyelmet, hogy mindkét fél számára kielégítő megoldást csak a kölcsönös tisztelet és egyenlő elbánás alapján folytatott párbeszéddel lehet elérni.

A Global ­Times című angol nyelvű, ugyancsak hivatalos lap arra mutat rá, hogy Pekingben már dolgoznak egy szándéknyilatkozaton, s ez azt mutatja, hogy a felek „példátlan haladást” értek el. Amennyiben a felek nem állapodnak meg e hó ­végéig, az Egyesült Államok 10-ről 25 százalékra emeli a vámokat 200 milliárd dollár értékű kínai importáru esetében.

Az egyezség részeként továbbá a kínai (állami befolyás alatt álló) vállalatoknak le kell mondaniuk a külföldi vegyesvállalataiktól kikényszerített technológia­transzferről, s Pekingnek tiszteletben kell tartania a külföldi szellemi jogokat. A China ­Daily angol nyelvű újság aláhúzza: vannak még legyőzendő akadályok, és senkinek sem szabad alábecsülnie, hogy a feleknek milyen ­ijesztően nagy feladattal kell ­megküzdeniük az ellentétek feloldásáért.

Ugyanakkor az amerikai fél a BBC szerint arról beszélt, hogy megegyezés nélkül álltak fel a felek a tárgyalóasztaltól múlt pénteken.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.