Elzárták a külvilágtól Marokkó főbb nagyvárosait a járvány miatt

A marokkói kormány utasítására hétfőre virradóra elzárták a külvilágtól az ország főbb nagyvárosait a Covid-19-járvány utóbbi időben tapasztalt, gyorsuló terjedése miatt.

Forrás: MTI2020. 07. 27. 6:52
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A vasárnap kiadott kormányközlemény értelmében vasárnap éjféltől több nagyvárost tilos elhagyni, és beutazni sem lehet azokba. Kivétel az ország fővárosa, Rabat, ugyanakkor a meghatározatlan időre szóló tilalom olyan gazdaságilag vagy turisztikailag meghatározó városokra vonatkozik, mint Casablanca, Marrakes, Tanger, Tetuán, Féz és Berresíd.

A kormány a július 31-én kezdődő áldozati ünnepre tekintettel hozta meg ezt a szigorú intézkedést, mivel ezen az ünnepen hagyományosan nagy tömegek indulnak útnak (Íd al-Adhá, az iszlám világ egyik fontos ünnepe, melyet annak az emlékére tartanak, hogy Ábrahám kész volt feláldozni fiát Istennek).

De azért is volt sürgető ez a lépés, mert az utóbbi napokban feltűnően emelkedett a koronavírusos esetek száma, különösen azóta, hogy július 19-én a kormány tovább enyhített a járvány miatt korábban bevezetett korlátozásokon. Kinyithattak ugyan a kávéházak, éttermek, üzletek, de hivatalosan az egészségügyi vészhelyzetet augusztus 10-ig meghosszabbították.

A vasárnapi közlemény ugyanakkor megállapítja, hogy a lakosság nagy része nem tartja be a járvány terjedésének megelőzését szolgáló intézkedéseket, elsősorban a maszkviselést, a társasági távolságtartást, akárcsak a fertőtlenítést. A hatóságok ezért súlyos büntetéseket helyeznek kilátásba az előírások megszegőivel szemben, akik akár háromhavi elzárásra és 1300 dinár (115 euró) pénzbírságra is számíthatnak.

Szombaton 811, vasárnap pedig 633 új estet regisztráltak az afrikai országban, az igazolt fertőzések száma így elérte a 20 278 főt; 313-an haltak bele a betegségbe.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.