Erdogan telefonon beszélt Trumppal, novemberben találkoznak

Recep Tayyip Erdogan török elnök telefonon beszélt vasárnap este amerikai hivatali kollégájával, Donald Trumppal az Eufrátesztől keletre létrehozandó szíriai biztonsági övezetről, és megállapodtak abban, hogy novemberben Washingtonban találkoznak – közölte az ankarai elnöki hivatal.

2019. 10. 07. 6:37
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A beszélgetés közvetlen előzménye, hogy Erdogan fenyegetően bejelentette: országa bármely pillanatban katonai beavatkozást hajthat végre Szíria északkeleti részén, az Egyesült Államok által támogatott kurd fegyveres koalíció, a Szíriai Demokratikus Erők (SDF) ellen, mert saját biztonsága érdekében erre kényszerül.

Így a háború elől elmenekült szíriaiak is hamarosan hazatérhetnek – tette hozzá a török elnök. Majd a TASZSZ hírügynökség jelentette, hogy Törökország csapatokat és fegyvereket vont össze a Szíriával szomszédos határra.

Erdogan korábban többször figyelmeztette Washingtont, hogy ha szeptember végéig nem alakítják ki együtt a biztonsági zónát, akkor Törökország kénytelen lesz saját katonai terveit végrehajtani.

Egy lapjelentés szerint az Egyesült Államok és Törökország augusztusban állapodott abban, hogy biztonsági övezetet alakítanak ki a szíriai-török határon Rász el-Ajn és Tell-Abjad városok között. A területen feltehetően amerikai-török erők járőröznek majd, mert a szír-török határ északkeleti szakasza mentén már a megállapodás óta közös légi- és szárazföldi járőrözést folytatnak. Ankarai elképzelés szerint mintegy kétmillió, Törökországban élő szíriai menekült telepedhetne le a zónában.

A kurd erők az amerikai hadsereggel egyeztetve megkezdték a terület elhagyását, de Ankara szerint az övezet kialakítása lassan halad az Egyesült Államok hibájából.

Erdogan a vasárnap esti beszélgetésben elmondta Trumpnak, hogy csalódott Washington időhúzása miatt – olvasható az elnöki hivatal közleményében. A washingtoni találkozót Trump kezdeményezte – tették hozzá.

A Fehér Ház egyelőre nem erősített meg semmit a beszélgetéssel kapcsolatban.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.