Érinthetetlen ügyészek Romániában

Valószínűtlennek nevezte Pászkán Zsolt politikai elemző azoknak az ügyészeknek a felelősségre vonását Romániában, akik alaptalanul illették korrupciós vádakkal, s ennek következtében éveken át megbélyegezték Csíkszereda most leköszönő polgármesterét, valamint alpolgármesterét.

Ráduly Róbert Csíkszereda
Hajdúnánás, 2019. szeptember 29. Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere beszédet mond a székely menekülés és befogadás emléknapján a hajdúnánási református templom mellett 2019. szeptember 29-én. Az elsõ világháborúban, 1916. augusztus 27-28-án több ezer székely család hagyta el otthonát a 400 ezer fõs oláh sereg elõl menekülve. Hajdúnánás 3200 fõnyi menekülni kényszerült családnak adott otthont, sok esetben akár másfél-két évre. MTI/Czeglédi Zsolt Fotó: Czeglédi Zsolt Forrás: MTI
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Magyar Nemzet annak kapcsán kérdezte a Külügyi és Külgazdasági Intézet (KKI) Románia-szakértőjét, hogy szerdán a Marosvásárhelyi Táblabíróság jogerősen felmentette a romániai korrupcióellenes ügyészség (DNA) vádjai alól Ráduly Róbertet és Szőke Domokost. Rádulyt 2015 júniusában a DNA háromrendbeli hivatali visszaéléssel, összeférhetetlenséggel, Szőkét pedig négyrendbeli hivatali visszaéléssel, továbbá okirat-hamisításra való felbujtással vádolta meg. A csíkszeredai városházán és az elöljárók lakásán 2015. április 29-én tartott házkutatást a DNA. A vádhatóság akkor őrizetbe is vette a városvezetőket, később pedig a bíróság két hónapig házi őrizetben tartotta őket, és eltiltotta hivataluk gyakorlásától.

Meghurcolták. Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere.
Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI

Romániában az ügyészek, bírók olyan érinthetetlen kaszthoz tartoznak, melynek tagjait csak rendkívül kivételes esetben vonják felelősségre, még a nyilvánvaló „műhibák”, szakmai tévedések, sőt bűncselekmények esetében is – fogalmazott a politikai elemző. Mint mondta, ezt a helyzetet lett volna hivatott orvosolni a Viorica Dăncilă vezette kormány által 2018-ban létrehozott Igazságszolgáltatási Bűncselekményeket Vizsgáló Részleg (SIIJ) létrehozása, de az ellenérdekelt igazságszolgáltatási, politikai felek által belföldön és külföldön folytatott hisztériakampány esélyt sem adott a SIIJ létjogosultságának igazolására. Így továbbra is marad az a gyakorlat, melyben a bírók, ügyészek ellen indított eljárások sokkal inkább tűnnek belső leszámolásoknak, mint egy igazi öntisztulási, szakmai folyamat részének. Ilyen körülmények között a most már jogerősen is felmentett Ráduly Róbert és Szőcs Domokos legfeljebb az ügyvédi költségek egy részének megtérítésében bízhat, az elszenvedett anyagi, erkölcsi kár viszont megtorlatlan marad – hangsúlyozta Pászkán Zsolt.

Romániában több olyan magyar és román politikust is felmentett a bíróság, akiket korábban nagy médiavisszhang mellett vádolt meg a DNA, de végül ártatlanoknak nyilvánította őket a bíróság. Mennyire hiteles ezek után a DNA Romániában? – kérdeztük a nagybányai származású elemzőtől. Pászkán szerint a DNA-hoz viszonyulás már régóta nem szakmai, hanem hitbeli kérdés Romániában, ahol még mindig sokan hívei annak a bolsevik „jogelvnek”, mely szerint inkább szenvedjen ezer ártatlan, semmint egyetlen bűnös is megússza. Ez a helyzet mindaddig nem is fog változni, amíg nemzetközi szinten jelentős erővel, befolyással rendelkeznek azok az állami és nem állami jellegű entitások, amelyek e jól hangzó, sok esetben jogos és ezért számos tisztességes polgár számára elfogadható jelszavakba csomagolva akarják politikai, ideológiai, pénzügyi érdekeiket érvényesíteni – véli a szakértő.

Azt is megkérdeztük az elemzőtől, hogy csorbíthatják-e Laura Kövesi európai főügyészi tekintélyét az általa korábban vezetett DNA nyilvánvaló kudarcai vagy politikai indíttatásúnak bizonyult akciói. Pászkán Zsolt szerint Kövesi brüsszeli kinevezése nem szakmai ügy volt, hanem egy francia–német politikai játszma része. Az európai főügyész személye éppen azért volt megfelelő, mert Romániában már bizonyította, adott esetben hajlandó és képes „politikai megrendeléseket” teljesíteni. Amennyiben az „eurokrácia” azon terve is megvalósul, hogy a nemzeti titkosszolgálatok felett létrehozzanak egy úgynevezett „európai központosított titkosszolgálatot” is, akkor minden adott lesz a Romániában begyakorolt „technikák” európai szintű kiterjesztésére – nyomatékosította a KKI szakértője.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.