Észak-Korea a területén dolgozó ENSZ-alkalmazottak létszámának csökkentését kérte

Észak-Korea azt kérte az ENSZ-től levélben, hogy az év végéig csökkentse területén a nemzetközi segélyezésért felelős munkatársainak létszámát – írta a Reuters hírügynökség, amely szerdán hozzájutott az üzenethez.

Forrás: MTI2019. 09. 05. 18:14
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kim Csang Min, az észak-koreai nemzeti ENSZ-koordinációs bizottság főtitkára augusztus 21-én kelt levelében arra hivatkozott, hogy a világszervezet programjai nem jártak sikerrel, mert ellenséges erők politikai érdekeivel voltak átitatva.

Phenjan jelezte: azt szeretné, ha az ENSZ Fejlesztési Programja munkatársainak létszámát hatról egy-két főre, az Egészségügyi Világszervezet alkalmazottjainak létszámát hatról négyre, az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF) munkatársainak létszámát pedig 13-ról 1-2 főre csökkentenék. Az Élelmezési Világprogram (WFP) alkalmazottjainak létszámát a segélyek mértékének megfelelően kellene alakítani szerintük. Kim Csang Min hangsúlyozta, hogy a humanitárius segélyeket összehangoló tisztségviselőre sincs szükség. A főtitkár leszögezte: az ENSZ illetékesei inkább akkor keressék fel az országot, ha a szükség van rájuk.

A világszervezet egyelőre nem kommentálta a Reuters értesülését.

Az ENSZ becslései szerint 10,3 millió ember – az ázsiai ország lakosságának csaknem fele – szenved szükséget, és az észak-koreaiak mintegy 41 százaléka alultáplált. Phenjan februárban jelezte, hogy élelmiszerhiánnyal szembesült idén, és felére kell csökkentenie a fejadagokat. Az észak-koreai vezetés az aszályt, az áradásokat és a szankciókat okolta a kialakult helyzetért.

Egy névtelenül nyilatkozó ENSZ-diplomata elmondta: meglepte, hogy Phenjan éppen akkor kért létszámcsökkentést, amikor egyre nagyobb szükség van a világszervezet nyújtotta segítségre.

„Az észak-koreai kormány döntései kizárólag az észak-koreai népnek ártanak” – mondta az ENSZ egy másik névtelenül megszólaló diplomatája.

Kína és Oroszország a szankciókat okolja az észak-koreai humanitárius helyzetért. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa az elmúlt években számos büntető intézkedést léptetett életbe Észak-Koreával szemben, hogy eltántorítsa Phenjant atomprogramja folytatásától.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.