Észak-Korea feltehetően ismét két rakétát lőtt ki

Forrás: MTI2020. 03. 21. 9:52
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Feltehetően két kis hatótávolságú rakétát lőtt ki ismét Észak-Korea a Japán-tenger irányába helyi idő szerint szombaton – tájékoztatott a dél-koreai hadsereg vezérkara.

A Yonhap dél-koreai hírügynökség által idézett közlemény szerint a rakétákat a fővárostól, Phenjantól északra fekvő tartományból lőtték ki.

A japán parti őrség tudomása szerint a rakéták Japán kizárólagos gazdasági övezetén kívül csapódtak a tengerbe, a Koreai-félszigettől keletre.

Ez már a harmadik észak-koreai rakétakísérlet három hét leforgása alatt, a világtól elszigetelődött kommunista ország március 2-án és 9-én is tesztelt rakétákat.

A legutóbbi kísérlet során három rakétát lőttek ki a keleti partvidéken található Szondok katonai gyakorlótérről, ugyanonnan, ahonnan Észak-Korea tavaly augusztusban végrehajtotta „szupernagy” rakéta-sorozatvetőjének első ismert tesztjét.

A phenjani kommunista rezsim tavaly 13 alkalommal végzett kísérleti rakétaindítást, miközben a nukleáris fegyvereinek leszereléséről az Egyesült Államokkal folytatott tárgyalásai megrekedtek. Újévi üzenetében az ország vezetője, Kim Dzsong Un azt mondta, hogy a közeljövőben bemutatnak egy újfajta fegyvert is.

Szakértők arra számítanak, hogy ez egy korszerű interkontinentális ballisztikus rakéta vagy egy tengeralattjáróról indítható ballisztikus rakéta lesz.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.