Észak-Korea feltételezhetően felújítja a rakétahajtóművek kipróbálását

Észak-Korea feltételezhetően felújítja a rakétahajtóművek kipróbálását egyik kísérleti telepén, az ország északi részén lévő Szohében – állította csütörtökön internetes oldalán a CNN.

Forrás: MTI2019. 12. 06. 6:37
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az amerikai hírtévé ezt a következtetést a hozzá eljutott, a Planet Labs kaliforniai magánvállalat által műholdról készített felvételek alapján vonta le.

Jeffrey Lewis, a Middlebury Egyetem szakértője azt mondta, a képeken látható, hogy a kísérleti telepen megjelent egy nagy méretű szállítókonténer.

Szerinte ez azt jelenti, hogy Phenjan újra rakéta hajtóművek kísérletébe kezd a telepen, amelynek leszerelését korábban Észak-Korea felajánlotta.

A CNN anyagában kiemelte, nem arról van szó, hogy ismételten rakétákat indítanának erről a telepről.

Sem az amerikai védelmi minisztérium, sem az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) nem szólalt meg egyelőre az ügyben.

A Szohe kísérleti telep 200 kilométerre fekszik északnyugatra az észak-koreai fővárostól, Phenjantól és 70 kilométerre nyugatra a jongbjoni atomlétesítménytől, ahol egy 5 megawattos kísérleti könnyűvizes reaktor van.

A jongbjoni atomlétesítmény felszámolásának kérdése idén februárban szóba került Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető megbeszélésén a vietnami fővárosban, Hanoiban. Úgy tudni, hogy a találkozón az észak-koreai fél a létesítmény leszereléséért cserébe a kelet-ázsiai ország elleni amerikai szankciók enyhítését kérte. Az amerikai fél ugyanakkor nem ment bele az alkuba, mondván, hogy a létesítmény felszámolása nem lenne elegendő egy alkuhoz.

A Szohében lévő kísérleti telepen megmutatkozó aktivitás üzenet lehet az amerikaiaknak azt követően, hogy egy észak-koreai külügyi tisztviselő a hét elején azt mondta, Phenjan „karácsonyi ajándékot” készít Washington számára. Figyelmeztetett egyben arra, hogy a Donald Trump amerikai elnök vezette kormányzat számára adandó ajándék tartalma az elkövetkező napokban történő eseményektől függ.

A rosszat sejtető kijelentés vélhető célja, hogy feszültséget keltsen a két ország között – írta internetes oldalán a CNN.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.