Észak-Korea sikernek nevezi új, tengeralattjáróról indítható rakétájának tesztjét

Észak-koreai közlés szerint az ország sikerrel tesztelte szerdán egy új típusú, tengeralattjáróról indítható ballisztikus rakétáját (SLBM).

Forrás: MTI2019. 10. 03. 8:12
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A phenjani rezsim három év szünet után az első ilyen rakétakísérletet hajtotta végre szerdán, mindössze néhány nappal az Egyesült Államokkal az észak-koreai atomfegyver-program korlátozásáról kezdett tárgyalások hét végére tervezett folytatása előtt.

A KCNA állami hírügynökség csütörtöki jelentése hangsúlyozza, hogy a Pukgukszong-3 típusú rakétával végrehajtott kísérlet „új korszakot nyitott” az Észak-Korea elleni külső fenyegetések megfékezésében.

A jelentés rámutat, hogy a ballisztikus rakétát függőleges üzemmódban, meredek röppályán bocsátották fel az ország keleti partvidékén lévő Vonszani-öbölből, ezért a művelet nem fenyegette a szomszédos országok biztonságát.

A dél-koreai vezérkar előző napi közlése szerint a lövedék mindössze 450 kilométeres távolságban csapódott vissza a Japán-tengerbe, röppályájának tetőpontja ugyanakkor 910 kilométeres magasságban volt. Hozzátették, hogy kisebb szögben felbocsátva a fegyver sokkal nagyobb távolság megtételére lett volna képes.

A KCNA jelentéséből az nem derül ki, hogy a rakétát ténylegesen egy tengeralattjáróról, esetleg egy uszályról vagy valamilyen víz alatti platformról indították.

A Reuters hírügynökség szöuli tudósítása ”elemzőkre„ hivatkozva azt írja, Phenjan szerdán a legprovokatívabb fegyverkísérletét hajtotta végre azóta, hogy 2018-ban sok év után felújította tárgyalásait Washingtonnal, belevésve mindenkinek az emlékezetébe, hogy folytatja katonai képességeinek agresszív fejlesztését.

Abe Sindzó japán miniszterelnök szerdán határozottan elítélte az újabb észak-koreai rakétakísérletet, és tiltakozását fejezte ki, amiért Észak-Korea ismét megsértette az ENSZ Biztonsági Tanácsának rá vonatkozó határozatait.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.