Európa nem lehet kiszolgáltatott stratégiai kérdésekben + videó

Szijjártó Péter szerint továbbá fontos, hogy az EU maradjon ki az amerikai elnökválasztási kampányból.

Forrás: MTI2020. 06. 15. 19:04
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A koronavírus-világjárványból levonható egyik következtetés, hogy Európa soha többé nem lehet kiszolgáltatott stratégiai kérdésben külső szereplőknek – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter Facebook-oldalán az Európai Unió Külügyek Tanácsának hétfői online üléséről beszámoló videójában.

Szijjártó Péter közölte, hogy a hétfői tanácskozásba az Egyesült Államok külügyminisztere, Mike Pompeo is bekapcsolódott.

Elmondta, az Európai Unióra levont következtetés mindenképpen azt indokolja, hogy az EU és az Egyesült Államok együttműködése legyen szoros a stratégiai kapacitások kiépítésében.

A rendkívüli helyzetekre felkészülve létrehozandó stratégiai kapacitások nem szerepelhetnek kizárólag pénzügyi kérdésként napirenden – tette hozzá.

A miniszter azt mondta: a rendkívüli helyzetekben szükséges védekezési felszerelésekre békeidőben nyilvánvalóan nincs szükség, tehát pénzügyileg feleslegesnek tűnhet az ezek előállítására és tárolására vonatkozó kapacitás létrehozása. Azonban ez nem pénzügyi, hanem stratégiai kérdés – emelte ki Szijjártó Péter, aki azt reméli, hogy ebben a kérdésben szoros európai és amerikai együttműködés jön létre a jövőben.

Azt mondta, ehhez az kell, hogy az EU is pragmatikus külpolitikát folytasson az Egyesült Államokkal.

Fontos lenne, hogy az uniós intézmények Brüsszelből ne érezzék feladatuknak az amerikai belpolitikai folyamatok folyamatos kommentálását, és ne akarják állandóan kritizálni az amerikaiak külpolitikai lépéseit. Fontos az is, hogy az EU maradjon ki az amerikai elnökválasztási kampányból

– tette hozzá Szijjártó Péter.

A miniszter elmondta, hogy a külügyek tanácsának ülésén fontos téma volt a közel-keleti béketerv is.

Az unión belül ebben nincs egységes álláspont. Magyarország Izraelt stratégiai szövetségesnek és barátnak tekinti, és ennek megfelelően alakítja ki Izrael-politikáját – mondta Szijjártó Péter, példaként említve, hogy

Magyarország ellenzi a nemzetközi szervezetek részéről sokszor megnyilvánuló egyoldalú, kiegyensúlyozatlan és sok esetben tisztességtelen megközelítést Izraellel szemben.

Azt mondta, Magyarország ezért rendszeresen meg is vétóz nemzetközi szervezetekben olyan határozatokat vagy nyilatkozatokat, amelyek alaptalan és igaztalan kritikákat fogalmaznak meg Izraellel szemben.

Szijjártó Péter kiemelte:

nagyon fontos a közel-keleti békefolyamat sikeressége, hiszen a Közel-Kelet biztonsági helyzete, stabilitása jelentősen befolyásolja az európai biztonsági helyzetet. Például a migráció és az azt előidéző terrorfenyegetés miatt

– jegyezte meg.

A miniszter hangsúlyozta: éppen ezért Magyarország érdeke, hogy a Közel-Keleten béke és stabilitás legyen, és ehhez az izraeli kormánnyal partnerségre és béketervre van szükség.

A Jared Kushner, az amerikai elnök fehér házi tanácsadója által néhány hónappal ezelőtt nyilvánosságra hozott béketerv jó és reményteli alapot ad arra, hogy a közel-keleti szereplők között végre valós tárgyalások induljanak a békefolyamatról – mondta Szijjártó Péter.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.