Európa-szerte sérelmezik Von der Leyen kanapéra ültetését

Protokollszakértők szerint minden a szabályok szerint történt Charles Michel és Ursula von der Leyen ankarai látogatásán, ám az Európai Bizottság első női elnökével való bánásmód mégis hatalmas indulatokat keltett Brüsszelben. Az Európai Parlament magyarázatot vár a történtekre, az európai sajtó pedig Michelre és a török államfőre mutogat. Jean Claude Juncker, a bizottság előző elnöke is megszólalt az ügyben.

2021. 04. 08. 10:48
null
Forrás: AFP
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hamarosan az Európai Parlament is tárgyalhatja, hogy miért a kanapén jutott hely Ursula von der Leyennek Ankarában, a Recep Tayyip Erdoğan török elnökkel való keddi találkozón

– derült ki csütörtökön. Az uniós berkekben csak „sofagate-ként” emlegetett eset Brüsszelben felkorbácsolta a kedélyeket, de Európa-szerte sok vezető politikus is megnyilvánult az ügyben. Az Európai Bizottság elnöke és Charles Michel, az Európai Tanács elnöke kedden munkalátogatást tettek Törökországban, ahol (egyesek szerint szándékos) protokollhiba történt: míg a török elnök és a tanácsi elnök leültek az előre kikészített két székre, az Európai Bizottság első női elnökének „csak” a szófán, a török külügyminiszterrel „egy szinten” jutott hely. A felvételeken jól látható, hogy Von der Leyen is rácsodálkozik a helyzetre: a két férfi helyet foglal a székeken, ő maga pedig arra kényszerül, hogy tovább keresse a helyét. A brüsszeli buborékban külön sérelmezik, hogy a találkozó egyik témája épp a nőjogok törökországi helyzete volt.

Charles Michel kereszttűzben

Törökország részéről csak úgy kommentálták a történteket, hogy a protokollszakembereik előre egyeztettek az uniós tisztviselőkkel az ültetési rendről. Az Európai Bizottság szerdán viszont elégedetlenségének adott hangot, ám azt is gyorsan leszögezték: Von der Leyen felülemelkedett a protokoll kérdésén, és Ankarában inkább a lényegi ügyekkel foglalkozott. Árulkodó mindenesetre, hogy

a bizottság ügyeiben jól értesült Politico.eu hírportálon is keményen bírálják Charles Michelt, mert a tanácsi elnök nem sietett Von der Leyen segítségére.

„A török elnök az EU egyes számú elnöki pozícióját kínálta neki, ő pedig lecsapott a lehetőségre” – írják, azt is kijelentve, hogy Charles Michel megbukott mint nemzetközi szerepre vágyó államférfi. A tanácsi elnök egy terjedelmes szerdai Facebook-bejegyzésben egyébként maga is arról írt, hogy sajnálja, amiért Von der Leyennek diszkriminatív bánásmód jutott.

Von der Leyen szemlátomást sérelmezte a helyzetet Fotó: AFP

Junkcer: Én is ültem már kanapén

Az uniós intézmények vezetői közötti szerepmegosztás és rivalizálás lényegében folyamatosan terítéken van, brüsszeli berkekben általában azt is árgus szemekkel figyelik, hogy melyik EU-s elnök nyilvánul meg először fontos külpolitikai kérdésekben. A keddi eset után

protokollszakértők mindenesetre azon a véleményen vannak, hogy az EU delegációját Charles Michel vezette Ankarában, így okkal jutott neki a szék.

Nem úgy a politikusok. Manfred Weber, az Európai Néppárt európai parlamenti frakcióvezetője szerint az elnökök nem mutattak egységet a törökországi viziten, így ezt s a találkozó eredményét rövidesen meg kell vitatni az Európai Parlamentben is. Jean-Claude Juncker, a bizottság előző elnöke is megnyilvánult az ügyben. Mint a Politico.eu-nak elmondta, a protokoll szempontjából a tanácsi elnök valóban az első számú EU-s vezető, és ő maga ezt mindig el is fogadta.

– Én magam is ültem kanapén – mondta Juncker,

azt is hozzátéve: véleménye szerint ennél fontosabb ügyek is vannak jelenleg terítéken.

Christian Kern volt osztrák kancellár a Twitteren viccnek nevezte Charles Michel viselkedését. Karoline Edtstadler osztrák EU-ügyi miniszter pedig irritálónak és elfogadhatatlannak nevezte a Von der Leyennel való török bánásmódot. – Törökország folyamatosan távolodik az európai értékektől – húzta alá, azzal is érvelve, hogy az ország kilépett az isztambuli egyezményből.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.