Fabiny Tamás: Az úrvacsora éve a hitbéli megerősödést szolgálja

A Magyarországi Evangélikus Egyház (MEE) által az úrvacsora évének nyilvánított 2020-as tematikus esztendő elsősorban az egyház megújulását és hitben való megerősödését szolgálja – mondta az MEE elnök-püspöke kedden Budapesten.

Forrás: MTI2020. 01. 07. 16:09
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Fabiny Tamás sajtótájékoztatón hangsúlyozta: az egyház, az egyházak akkor fognak megújulni, ha azt a lelki feladatot végzik, amelyet Jézus Krisztus rájuk bízott.

„Az úrvacsora az egész kereszténység olyan titka, lehetősége és alkalma, ahol a hívők a kenyérben és borban megélhetik a közösséget Jézus Krisztussal és egymással is” – közölte az MEE kommunikációs szolgálata korábban az MTI-vel.

Bár a tematikus év elsősorban nem közéleti és társadalmi kérdésekkel foglalkozik, a hitbéli megerősödés várhatóan kihatással lesz az egyház ezekkel kapcsolatos megnyilatkozásaira is – jelezte Fabiny Tamás.

Felidézte, hogy a katolikus egyház idén Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust rendez Budapesten, ami lehetőséget ad a közös gondolkodásra, valamint az egyházak „látható egységének” megvalósításáról szóló egyeztetésre.

Hafenscher Károly, a zsinat lelkészi elnöke közölte, hogy az év során tudományos konferenciákat, számos kulturális és zenei programot is rendeznek. A tematikus év programjai lehetőséget adnak az Istennel és emberrel való közösség élményének megélésére, hogy „a kereszténység ne maradjon elmélet” – fogalmazott.

Az egy éven át tartó programsorozatban akadémiai és gyülekezeti szintű találkozók, tanítások, előadások, művészeti alkotások, pályázatok, valamint a felekezeti és vallásközi párbeszéd alkalmai is szerepelnek – ismertette. Kiemelte közülük az Evangélikus Országos Múzeumban júniusban megnyíló, Szeretetnek eledele című, az úrvacsorához köthető szokásokat, tárgyakat bemutató kiállítást.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.