Fellélegzett Vuhan

Lassan, de éledezik a koronavírus epicentrumaként elhíresült Vuhan. A közép-kínai városban napok óta nem regisztráltak újabb esetet, pedig korábban mintegy hatvanezren betegedtek meg, a vírus több mint háromezer áldozatot követelt. A Magyar Nemzet elérte a vesztegzárban rekedt egyik helybélit, aki elmondta: ha voltak is korábban kritikus hangok, ma már mindenki egyetért a drákói szabályozással.

Buzna Viktor
2020. 03. 20. 18:12
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hogyan fest egy város, amely két hónapja a legszigorúbb szabályozás alatt áll? – kérdezem a közép-kínai Vuhanban élő ismerőseimtől, miután a nemzetközi sajtót bejárta a hír: a fertőzés epicentrumaként elhíresült városban nullára csökkent az új fertőzések száma. Válaszul egy képet küldenek. Egy porral vastagon borított autón kis, mohaszerű növények kezdtek kinőni. A tízmilliós iparvárosban virágzik már a természet.

– Még nem vagyunk teljesen túl rajta, de már látjuk a fényt az alagút végén – fűzi hozzá a képhez magyarázatképpen Katie Hou. A vuhani származású, de évek óta Ausztráliában élő nő a kínai holdújév miatt utazott vissza januárban a szülővárosába, két kisgyerekével. A rokonlátogatás ezt követően rémálomba fordult át.

Vuhanból először decemberben érkeztek aggasztó hírek, amikor a 2002-ben kezdődött vírusos tüdőgyulladásos megbetegedésekhez, a SARS-járványhoz hasonló tünetekkel kerültek kórházba emberek. Januárban már a nemzetközi sajtó is kiemelten foglalkozott a jelenséggel, sorra lepték el a betegek a kórházakat először Hupej tartományban, majd Kína más részein is. A kínai holdújév január 25-én kezdődött, a pekingi vezetés azonban ezt nem várta meg. Már január 23-án lezárta Vuhant, szigorú korlátozásokat vezetett be az ország számos területén, így megakadályozta, hogy a kéthetes szabadságolásokkal járó, tömeges vándorlással elszabadulhasson a járvány.

Katie Hou így szüleinél ragadt, miközben Vuhanban tombolt a kór. A tartományban több mint 67 ezren fertőződtek meg, egész Kínát tekintve pedig 81 ezerre szökött a megbetegedések száma. Szintén itt, Hupejben haltak meg a legtöbben, a koronavírus 3111 áldozatot követelt. Bár Kína hivatalosan leküzdötte a járványt, a héten pedig lezárták az ideiglenes kórházakat is, Katie Hou azt mondja: a városban továbbra is szigorú óvintézkedések vannak életben, szó sincs szabad mozgásról. – Biztatóak a statisztikák, nincs új megbetegedés, a lakópark, ahol élünk már két hete tiszta – sorolja. Lassan, de fellélegeznek a helybéliek; különösen nagy az öröm ott, ahol újra találkoznak a családok. Sorra engedik ki a betegeket a kórházból, ami erőt ad azután, hogy az elmúlt hetekben a magányról, a gyászról szólt az élet.

De Vuhan mégsem éledt fel teljesen: továbbra is karantén alatt van, zárva tartanak az éttermek, az emberek többsége nem járhat munkába. – A közigazgatásban és az állami vállalatoknál dolgozók már bejárnak, de a magáncégek munkatársai továbbra is csak otthonról végezhetnek munkát – fogalmaz Katie Hou. Ahogyan Vuhanban, úgy Kína más városaiban is azzal próbálják meg kordában tartani a vírust, hogy a dolgozók csak heti pár napra mehetnek be az irodába. Így egyszerre nincs sok ember az utcákon és a munkahelyeken; utóbbiakat az egészségügyi dolgozók folyamatosan fertőtlenítik. – Az emberek egyáltalán nem bánják, hogy érvényben maradtak a szabályok – mondja a kínai asszony. Senki nem akar kockáztatni, félnek attól, hogy visszatér a vírus. A vezetők pedig bizonyították helytállásukat, elmaradnak már a kritikus hangok, általános a bizalom.

– Ezért döntöttem úgy, hogy egyelőre nem megyünk vissza Ausztráliába – avat be terveibe Katie Hou. Ott a járvány csak most kezd elszabadulni, az emberek kifosztják a boltokat, teljes a pánik. A családnak Vuhan már sokkal biztonságosabb.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.