Feloldották a kambodzsai ellenzéki vezető házi őrizetét

Feloldották Kem Szokha kambodzsai ellenzéki vezető egy éve tartó házi őrizetét – közölték vasárnap kambodzsai források.

Forrás: MTI2019. 11. 10. 10:59
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A bírósági döntés értelmében Szokha elhagyhatja a lakhelyét, ám az országot nem, valamint továbbra sem folytathat politikai tevékenységet.

A kambodzsai Igazságügyi Minisztérium szóvivője azt mondta, a bíróság azért határozott a házi őrizet feloldása mellett, mert Szokha együttműködött a hatóságokkal.

A politikust 2017 szeptemberében börtönözték be árulás és kémkedés vádjával, majd 2018-ban az ítéletet házi őrizetre mérsékelték.

Szokha az ellenzéki Kambodzsai Nemzeti Megmentés Párt (CNRP) vezetője volt, amelyet 2017-ben, nem sokkal letartóztatása után a kambodzsai legfelsőbb bíróság feloszlatott. A CNRP részvétele nélkül az országban 2018 júliusában megtartott, vitatott tisztaságú választásokon a harminchárom éve hatalmon levő miniszterelnök, Hun Sen pártja szerezte meg a szavazatok csaknem 80 százalékát.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.