Feloszlatták az umm-kaszri kikötő bejáratát eltorlaszoló tüntetést az iraki biztonsági erők

Az iraki biztonsági erők feloszlatták pénteken az Um-Kaszr kikötőjének bejáratát eltorlaszoló tüntetést, lehetővé téve, hogy több nap után ismét szabadon mozogjanak a dolgozók és áramolhasson az áru – közölték kikötői tisztségviselők.

Forrás: MTI2019. 11. 22. 19:16
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hozzátették azonban, hogy szokásos áruforgalom egyelőre állt helyre.

Az iraki tüntetések október eleji kezdete óta a tiltakozók hétfőn már másodszor torlaszolták el több napra a kikötőt, amely az egyetlen jelentős tengeri kijárata az országnak. Ide érkeznek a gabona-, növényi olaj- és cukorszállítmányok külföldről. Irak élelmiszerellátása nagy részben az importtól függ. Egy többnapos blokád sokmillió dolláros kárt okoz.

A demonstrálók a mindent átható korrupció és a munkanélküliség ellen tiltakoznak, a kormány lemondását követelik. A szomszédos Iránt is bírálják, tiltakozva a teheráni rezsim beavatkozása ellen az iraki belpolitikába és a Teheránhoz köthető, nagyhatalmú síita milíciák tevékenysége ellen. Szakértők szerint ez a legkomolyabb társadalmi felzúdulás Irakban Szaddám Huszein egykori diktátor 2003-as megbuktatása óta.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.