Folytatódik a civilek evakuálása a kelet-szíriai Baghúzból

Újabb civileket szállítottak el pénteken az Iszlám Állam terrorszervezet fegyvereseinek utolsó szíriai zárványából, a kelet-szíriai Baghúz környékéről, miután a nap folyamán korábban az Egyesült Államok vezette nemzetközi koalíció több légi csapást mért a településre – erősítették meg szíriai katonai források.

Forrás: MTI2019. 02. 22. 13:35
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Musztafa Bali, a nemzetközi koalíció által támogatott Szíriai Demokratikus Erők (SDF) szóvivője hozzátette, hogy szórványos tűzharcok is előfordultak pénteken. A légi csapásokat és a harcokat azzal indokolta, hogy így akarnak nyomást gyakorolni a Baghúzban megmaradt dzsihadistákra: engedjék ki az összes civilt. „Ahhoz, hogy az evakuálás sikeres legyen, katonai akcióra is szükség van” – szögezte le.

Az AP hírügynökség szemtanúkra hivatkozva azt közölte, legalább 15 kisebb teherautó indult el pénteken Baghúzból. A gyerekekkel, nőkkel és férfiakkal megrakott járműveket az SDF fegyveresei kísérték.

Csütörtökön Bali azt mondta, az elszállított asszonyok és gyerekek egy Baghúztól északnyugatra lévő átmeneti táborba kerülnek, ahonnan a kurdok által ellenőrzött északkeleti részre, al-Hol menekülttáborba viszik őket. A férfiakat az SDF először kihallgatásoknak veti alá.

A kurd vezetésű SDF milíciái hetek óta ostromolják a Deir-ez-Zór tartományban lévő települést, a végső győzelem azonban az ott rekedt civilek miatt egyelőre késlekedik. Az evakuálást segítő humanitárius folyosót korábban a Baghúzban megbújt dzsihadisták lezárták, majd a hét közepén újra szabadon járhatóvá tették.

Az Emberi Jogok Megfigyelőközpontja (OSDH) civil szervezet kedd este közölte: mintegy 2000 ember – főként civilek és a terroristák családtagjai – hagyta el Baghúzt és környékét. Köztük az Iszlám Állam nagyjából 150, szíriai, iraki és más nemzetiségű tagja.

Az elmúlt néhány hétben csaknem 20 ezer ember hagyta el az iraki határhoz közeli települést a humanitárius folyosón keresztül.

Baghúz elfoglalása a teljes területi legyőzését jelentené az Iszlám Államnak, amely 2014-ben kiáltotta ki a „kalifátust” Irak és Szíria kiterjedt részein, az elmúlt években azonban katonai vereséget szenvedett az Oroszország és Irán által támogatott, Bassár el-Aszad szíriai elnökhöz hű kormányerők, az Ankara által támogatott milíciák, valamint az SDF és a nemzetközi koalíció hadműveletei következtében.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.